Nem hozott zajos sikert Dezső debütálása a HÉV-en

iho   ·   2018.06.05. 12:15
400desiro0

 

Problémákkal kezdett a Desiro-szerelvény a Ráckevei HÉV-en. Úgy tudjuk, a hétfői üzemnap után kedden már nem az előre előkészített két motorvonat állt munkába, így hiányzott a H6-os vonalra való utastájékoztatás és a BKK-s lyukasztó.

Hétfőn még a 004-es és a 020-as egység, kedden pedig a 021-es és a 022-es vett részt a vendégjátékban.

Egy másik hiányosság, hogy a mosdókat lezárták, de ez nem hiba, hanem előre tervezett korlátozás, ugyanis a HÉV-vonal nincs felkészülve a vákumvécék szippantására. És ez persze nem jelent színvonalcsökkenést, hiszen a HÉV járművein sincs mosdó.

Olvasóink is küldtek képeket, de ezek itt most Vörös Attiláéi

A MÁV is megerősített kérdésünkre, hogy kedd reggel le kellett állítani Desirót:

„Kedden reggel a szerelvény Ráckeve felé menet Millenniumtelep megállóhelyen 15 percet tartózkodott műszaki hiba miatt. A hibát a járművezető elhárította, a szerelvény ezután továbbközlekedett. A késések mértéke csökkent a forgalomszabályozásnak köszönhetően – írták”

A legfrissebb fejlemény, hogy délben újabb baj történhetett, ugyanis a szerelvény Közvágóhídnál a menetrendben előírtnál sokkal tovább tartózkodott.

Az iho.hu írta meg először, hogy Desiro jár majd a H6-oson, hogy ezzel enyhítse az égető járműhiányt. A HÉV-üzem ugyanis odáig jutott a vonatok és a pálya romlásában, hogy már annyi szerelvény sem maradt, hogy kiadják a csúcsidőben szükséges mennyiséget.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek