A csoport ezzel egy időben bejelentette: a norvég cég felvásárlását tervezi. Erről azonban a Norwegiant hivatalosan még nem értesítette, de hamarosan tárgyalásokat kezdenek velük. Az oslói tőzsdén a hírre közel negyven százalékot emelkedett a Norwegian részvényeinek árfolyama.

Az IAG lépése azt jelzi, a társaság a fapados piacon igyekszik magának nagyobb részesedést szerezni. Itt a spanyol Vueling 2013-as felvásárlása, illetve a 100 százalékos tulajdonú, szintén spanyol, barcelonai központú LEVEL 2017. márciusi megalapítása óta van jelen az óriásvállalat.

Az 1993-ban alapított norvég fapados társaság a Boeing és az Airbus típusait repüli vagy rendelte meg. Ezek között szerepel a kifejezetten észak-amerikai és ázsiai célpontokra repülő 787-8 és a hosszabb, több utast cipelő 787-9 Dremaliner (27 gép). A derékhad azonban a keskeny törzsű gépeké, elsősorban a száztizennyolc 737-800-asé. Ezekkel 2017 júniusa óta több észak-amerikai repülőteret is célba vettek, elsőként a New Jersey-béli Newburgh mellett lévő Stewart nemzetközi repülőteret és a skóciai Edinburgh-öt összekötve.

2012 júniusában száz Airbus A320neót rendeltek, de ebből 2016 júliusában harmincat a transzatlanti utakra szánt Airbus A321LR-re változtattak át. A gépek egy turistaosztállyal, várhatóan 220 utassal repülnek majd, akár 7000 kilométerre is.

Szintén részben a transzatlanti utakra szánják azokat a 189 üléses Boeing 737-8MAX repülőgépeket, amelyekből százat rendeltek meg 2017 júniusában. Ebből eddig hatot vettek át és szintén gyakran átrepülik az Atlanti-óceánt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!