Rekordévet zárt a Knorr-Bremse

Joó Ferenc   ·   2018.03.21. 11:15
knorr400

Tavaly szinte minden téren rekordot döntött a Knorr-Bremse, amely Budapesten rendelkezik a világ legnagyobb, teljes vasúti fékrendszereket fejlesztő- és gyártó központjával. Az eladások összértéke egy év alatt tizenhárom százalékot meghaladva nőtt, így a 2016-os 5 milliárd 500 millió euróhoz képest tavaly már 6 milliárd 250 millió euró (közel kétezer milliárd forint) értékű eladással büszkélkedhet a cég.

Ezzel teljesítménnyel a Knorr-Bremse a nettó jövedelmét harmincmillió euróval, ötszázötvenmillióról ötszáznyolcvanmillió millió euróra  tudta növelni, ami közel tízmilliárd forintos többlet nettó jövedelemnek felel meg. Az adózás, értékcsökkenési leírás és kamatok elszámolása előtti eredmény (EBITDA) hatvanmillió euróval lett több 2017-ben az egy évvel korábbinál. Mindezt annak ellenére érte el a fékgyártó óriás, hogy tavaly több kivételesen nagyösszegű kiadással is szembesülnie kellett.

(fotó: Vörös Attila)

Az árfolyam-különbözetek miatt 75 millió euró (23 milliárd forint) külön kiadása keletkezett a cégnek, de a Haldex végül meghiúsult felvásárlásának előkészítése és az IFRS (nemzetközi pénzügyi beszámoló szabványok) szerinti elszámolásra történő átállás is jelentős költségekkel járt.

Mindemellett a kutatásra és fejlesztésre szánt ráfordítások is meghaladták az egy évvel korábbit: 2017-ben az eladások hat százalékának megfelelő összeget, összesen háromszázhatvanmillió eurót, azaz 110 milliárd forintnak megfelelő összeget költöttek erre a célra. Ez harmincmillió euróval (tízmilliárd forinttal) több, mint a 2016-ban R&D célokra fordított összeg.

Ezek után nem meglepő, ha a Knorr-Bremse az idei évre is nagyratörő célokat tűzött ki maga elé. Közleményük szerint további három-hat százalékkal szeretnék növelni az eladások értékét, az adózás előtti eredmény alapján pedig tizenhét-tizenkilenc százalékos jövedelmezőséget kívánnak elérni, tehát az eladások közel húsz százalékának megfelelő EBITDA-mutatót várnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek