Szombati Faros-party

iho/közút   ·   2011.07.25. 21:00
farostura_fooldal

Múlt hét szombatra meghirdetett Csongrád megyei különjáratozás a várakozásoknak megfelelően nagy sikert aratott. A szép számú érdeklődő a veterán faros fedélzetén végigjárta a megye nagyobb városait, a programot telephelylátogatás és fotómegállások is színesítették. Képeink a rendezvényen készültek.

A teleplátogatás a frissen érkezett <a href=/hir/beutato-volvo-7700-hybrid target=blank>hibrid Volvo 7700</a> típusú autóbusszal indult, ahol lehetőség volt a gép közelebbi megtekintésére és fotózására. A jármű hétfőtől kezdve egy héten át lesz tesztelésen Szegeden, a Mars téri decentrum járatain

A csapat egy része a Tisza Volán telephelyén

A helyközi vonalakra átkerült ex-helyi Volvo 7000A a Volvo műhely mellett

A telep rangidős járműve az öreg Dutra traktor

Az érdeklődők serege a szerelőcsarnokban

Jól halad az egyik Ikarus 417-es felújítása. A korábbi helyijáratos jármű ezentúl helyközi feladatot fog kapni.

A nagy csarnokban a 417-es felújítása mellett három Ikarus C56-os megújítása is zajlik. A telepen Csányi Jenő, a Tisza Volán Zrt. Szeged helyijárati divíziójának vezetője kalauzolta körbe a vendégeket.

A továbbiakban elérkeztünk a nap fő kísérő eleméhez, a DZA-700 rendszámú Ikarus 55 Faroshoz. Az első fotómegálló Algyőn volt, ahol a két itt állomásozó Mercedes Citaro (KDJ-355, KDJ-358) mellett a BOS-252 rendszámú 260-as is megtalálható volt

Az első célba vett autóbuszállomás a hódmezővásárhelyi volt, itt egy frissen felújított C56-ossal pózolt a Faros. A Tisza Volánnál a 395-ök felújítása után a C56-osok felújítása kezdődött

A falujárás Mindszenttel kezdődött, ahol az egyik háromtengelyes EAG E94.17 fotózása jött, itt az érdeklődők belülről is megszemlélhették a vázproblémák miatt frissen felújított autóbuszt

Szegvár, malom. Ez volt a következő állomás, ahol katalógusfotó-jelleggel lehetett az 55-öst fotózni. A hangulatos malom, a frissen vágott fű és az emlékmű mind-mind növelték a hely jellegzetességét és a fotók értékét

A következő város Szentes volt, méghozzá a város autóbusz-állomása. A szokásos pózolás itt a halszálkában történt meg, több volános jármű társaságában. Csak a bézs fényezésű Faros lógott ki a sorból

A közeli Csongráddal folytatódott a túra, ahol a hétvégi forgalom miatt nem sok autóbusz fordul meg a pályaudvaron, ennek ellenére itt is lehetőség volt együttállásos felvételek készítésére

A közeli autóbusz-állomások sokasága után egy újabb falujárós rész következett, elsőként Csanytelekkel, ahol vidéki utcaképet lehetett készíteni a buszról

A sort az ópusztaszeri emlékpark folytatta, pontosabban annak parkolója

Egy rövid pózolás után egy hangulatos csárdában lehetett fogyasztania a megfáradt csapatnak

Kistelek, a következő város. Itt a nemrégiben európai uniós forrásokból épült városközpont autóbusz-állomását háttérnek használva fotózhattuk az öreg autóbuszt. Az időjárás nem volt kegyes a fanatikus csapathoz, de ez mit sem számított, mindenki fotózott serényen

A Zöldmező TSZ-hez értünk a barnasággal. Itt különösen hangulatos romok, a szocialista idők maradványai fogadták a csapatot.

Nem mindennapi dolog volt ilyen tájjal a hátterében fotózni a Farost. Érdekességképpen: a Balástyához tartozó teleptől nem messze menetrendszerinti forgalomban is megfordul autóbusz

Mintegy nyolc órával az indulás után újra Szegeden kötött ki a faros csapata. A kiskundorozsmai helyijárati autóbuszok fotózása volt a következő feladat. A templomhoz közeli tárolón most a cég első három CNG üzemű autóbuszából kettő (ELM-395, ELR-401) volt ott. Ezzel a mai nap során már a második lehetőséget láttuk az alternatív meghajtású autóbuszok üzemeltetésére. Ezen felül az exsínbusz BOS-770-est is lehetőség volt fotózni. Ez a jármű tavaly a felújítását követően immár bolygóajtókkal és frissen festve érkezett a műhelyből. Jelenleg az egyetlen helyijáratos botváltós autóbusz a városban

A túra végén a szegedi Mars térre érkeztünk. Itt remek lehetőség nyílt a Zala Volán zalaegerszegi járatával, közös fotót készíteni. A sorba később beállt egy frissen felújított EAG E94.17, és egy Ikarus 256.44 is – így téve még színesebbé a felhozatalt. A Faros szélvédőjére pedig kikerült egy, a 90-es években használt kockatábla, 12-es jelzéssel. Mára már se az Ikarus, se a járat nincs meg

Hihetetlen élményben volt része annak a két tucat fotósnak, buszbarátnak, érdeklődőnek aki részt vett a Faros túrán

Kép és szöveg: Vér Valentin

Kapcsolódó hírek