Takarékos midi Újpesten

Kadocsa Gyula   ·   2016.06.10. 11:15
00kicsi

A Mercedes Benz 515 CDI Vehixel Cytios 23 típusú midibuszból a BKV három, 2008-ban gyártott példányt szerzett be használtan Franciaországból 2014-ben, amelyeket azóta is a Cinkota telephely üzemeltet. Eddig a rákosmenti 297-es és 298-as, a 80a és 120a vasútvonalakra ráhordó buszjáratokon találkozhattunk velük, az összesen huszonkét férőhelyes kis járművek hétvégi kihasználása miatt közlekednek immár Újpesten is.

Új színfolt Újpesten. A képre kattintva fotógaléria nyílik (a szerző felvételei)

A 121-es vonalon néhány évvel ezelőtt az Ikarus 405-ös típusú buszok voltak a jellemzőek, amelyek kapacitása a reggeli és a délutáni csúcs idején kevésnek bizonyult és gyakran meg is hibásodtak. Forgalomból kivonásuk után szinte minden típus megfordul a vonalon, sőt, néha akár csuklós Ikarus és Volvo is.

Rákospalota-Újpest végállomáson

A 121-es járatot a 14-es villamos istvántelki hurokvágányának megszüntetése után, 1975. szeptember 1-jén indították, még 20Y számozással Angyalföld kocsiszín–Landler Jenő Járműjavító között, az 1977. január 1-jei átszámozáskor változtatták 121-esre. A 3-as metró újpesti szakaszának átadása után, 1990. december 11-én végállomását Újpest-Városkapuhoz helyezték, később a másik végállomása Rákospalota-Újpest vasútállomás lett. A járat nem mondható túl sűrűnek, hétköznap reggeli csúcsban negyed óránként, reggel nyolc és kilenc óra között, és a délutáni csúcsban húsz percenként, a többi időpontban fél óránként jár, rövid üzemideje este kilenckor ér véget.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek