Teljesen kész a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülője

iho/közút   ·   2018.06.29. 13:45
400px_47_hodmezo

Másfél év alatt, határidőre elkészült a 47-es főút Hódmezővásárhelyet elkerülő szakasza. A március 22-i ideiglenes forgalomba helyezés után a kivitelező, vagyis a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Zrt. által alkotott konzorcium még több kisebb, a közlekedőket már nem érintő munkákat végzett el a projekten. Befejezték a közel 1,7 kilométeres kerékpárútszakaszok korrekcióját, valamint a kapcsolódó földutak is elkészültek, összesen 6,6 kilométer hosszban. Az elmúlt három hónapban mederburkolás és vízépítési munkák is zajlottak, továbbá véget ért az ősz óta tartó növénytelepítés és füvesítés is.

A márciusi forgalomba helyezést követően teljesen készre jelentették a 47-es főút hódmezővásárhelyi elkerülőjét. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: NIF Zrt.)

A 12,7 kilométer hosszú, kétszer egy sávos kialakítású Hódmezővásárhely északi elkerülő új nyomvonalon vezet.  A szakaszon öt szintbeni csomópont – ebből két körforgalmi és három kereszteződés –, egy különszintű csomópont, egy vasút feletti felüljáró és egy kerékpáros aluljáró épült. A beruházás különlegessége az elkerülő Szeged felőli végcsomópontjánál található, a vasutat és a közutat külön szintben keresztező, hatvan méter átmérőjű körhíd.

Az elkerülő megépítésének köszönhetően napi tíz-tizenötezer gépjármű áthaladásától mentesült Hódmezővásárhely belvárosa. A projekt elkészüléséhez az önkormányzat, a hatóságok, a beruházó és a kivitelező összefogására volt szükség.

Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója a projekt záróeseményén elmondta: a NIF Zrt. 2013 óta folyamatosan fejleszti a 47-es főutat. A Hódmezővásárhely északi elkerülőnek köszönhetően a Békéscsaba és Szeged közötti kilencven kilométeres szakasz – Székkutas és Csorvás kivételével – átkelésiszakasz-mentessé válik.

Az elkerülő a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával valósult meg, nettó 27,9 milliárd forintból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek