Az észak-balatoni vasútvonal sokak kedvence. Utasként, főleg nyaranta; vasútbarátként pedig nem nehéz izgalmas látnivalót találni. A romantikát maga a MÁV Start is élteti, ha az korábbi évek szezonális vonatain látható vontatójárműveket nézzük: Nohabot és Szergejt is bevetettek a régmúlt jó értelmű felelevenítésére. Ehhez a kultuszhoz éppen ezek a gépek kellenek: arrafelé fél évszázada a gázolajfüst a kísérője a vonatoknak, nem pedig a felsővezeték sercegése. Éppen ezért különös indulatokat keltett egyes kevéssé autentikusnak tartott személyek által közvetített pletyka, hogy márpedig a szép világnak vége, jönnek a Flirtök, a realistábbak szerint meg az általuk kiváltott Szilik, a mostani kocsikat vontatva.

Kultusz Tapolcán. Ide vajon mikor ér el a drót? (a szerző képei)

Márpedig jönni fognak, valamelyik ezek közül szinte biztosan. Megkérdeztük a jelenleg egyetlen hiteles adatforrást, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, ahonnan két munkanapon belül megérkezett a válasz, Loppert Dániel kommunikációs igazgatótól. Alant a (bármilyen tartalmi) változtatás nélkül átemelt levél, benne lentebb a kérdéseinkkel és a válaszokkal is.

„A projekt előkészítését a MÁV Zrt. végezte 2008-2009 között. Jelenleg folyik az akkori tervek korszerűségi felülvizsgálata, amelynek várhatóan május végére lesz eredménye. Terveink szerint 2016 júniusban írjuk ki a közbeszerzést, és sikeres eljárás, valamint forrás rendelkezésre állása esetén év végén indulhat meg a munka. A fejlesztést a NIF Zrt. a MÁV Zrt.-vel közösen végzi: a pályaátépítés a MÁV, az árvízvédelem, utasperon-építés, vasúti erősáramú és biztosítóberendezés telepítés, KÖFI, távközlés pedig a NIF Zrt. feladat lesz.

Indóház: – Hitelt adhatunk-e annak a híreknek, hogy 2017 tavaszáig-kora nyaráig, tehát még a Budapest-Balatonfüred rendezésű vizes világbajnokság előtt megvalósulhat a jelenleg dízelvontatású 29-es, tehát az észak-balatoni vasútvonal Alsóörsig történő villamosítása?

NIF: – A beruházás várhatóan 2018 végére, 2019 elejére valósulhat meg. Az idő rövidsége miatt nem cél, hogy a fejlesztés elkészüljön a 2017. évi úszó vb időpontjáig.

Indóház: – Ha igen, mekkora összegből és milyen forrásból történhet mindez?

NIF: – IKOP 3 forrásból valósulhat meg a vasútvillamosítás és a KÖFI berendezés telepítése az Éves Fejlesztési Keretben rendelkezésre álló összegből.

Indóház: – Együtt jár-e az esetleges beruházás a jelenleg maximum 80 km/h engedélyezett sebességű, több helyen ennél is kisebb tempóra alkalmas pálya felújításával? (A vonalon évtizedek óta csak állagmegóvás folyik, átfogó felújítás nem történt.)

NIF: – A beruházás célja a lassújelek megszüntetése, a projekt nem tartalmazza a pályasebesség emelését.

Marad a nyolcvan

Indóház: – Megújulnak-e az érintett állomások, beleértve a magasperonok kiépítését, és minden mást, ami igényként megjelenik egy korszerűsítési folyamat előtt: P+R parkolók stb.?

NIF: – A balatonparti állomásokon és megállóhelyeken 250 m hosszú magasperonok épülnek. Balatonalmádi és Balatonfüred állomásokon liftekkel biztosítjuk az akadálymentes közlekedést. Esőbeállókat telepítünk és, ahogyan a dél-balatoni felújítás alkalmával, most is peronbútorokkal szépítjük az állomásokat. Valamennyi helyszínen intermodális vizuális utastájékoztató berendezéseket telepítünk, illetve mindenütt előkészítjük a jegyautomata berendezések telepítését.

Indóház: – Milyen járművekkel biztosítanák a forgalmat, beleértve a nyári és az év maradék hónapjaiban jelentősen eltérő igényeket?

NIF: – A szakaszon közlekedő járművekről nem a NIF, hanem az üzemeltető MÁV Start dönt majd. A fejlesztés lehetővé teszi mind a hagyományos villamos vontatójármű + személykocsik (9-10 kocsiig), illetve a villamos motorvonatos (3 egységig) közlekedést.

Szezonon kívül vajon milyen járművekkel pótolják a téli kapacitáshoz ma (férőhely alapján) elégséges Bz-ket?

Indóház: – Milyen új viszonylatokkal számolnak, bekötik-e Balatonfüredet az elővárosi forgalomba?

NIF: – A menetrendet szintén nem a NIF, hanem az üzemeltető MÁV Start határozza meg. A beruházás lehetővé teszi a Budapest – Balatonfüred közötti, akár villamos motorvonatos, átszállás nélküli kapcsolat létesítését.

Indóház: – Várható-e forgalomnövekedés az intézkedésektől? Ha igen, mekkora?

NIF: – A korszerű, tiszta, légkondicionált járművek, valamint a dinamikusabb haladás várhatóan több utast vonz majd a vasútra és versenyképesebbé teszi a vonatközlekedést.

Indóház: – Ha van tervezett dátum, mikorra várható a 29-es vonal teljes villamosítása, és milyen forrásból mekkora költséget jelent mindez?

NIF: – Jelenlegi lehetőségeink és terveink szerint a Balatonfüred – Aszófő szakasz villamosítása 2018-19 menetrendváltásig megvalósulhat. A további szakaszokat illetően egyelőre csak előkészítési, tervezési feladatokat végzünk.

Indóház: – Vannak-e tervek egy balatoni körvasút kialakítására, (nem használt) meglévő vagy új nyomvonalon?

NIF: – Hamarosan elindulnak azok a tervezési folyamatok, amelyek eredményeként eldőlhet a végleges nyomvonal kérdése, azaz hogy a Balatonaliga–Balatonakarattya új nyomvonal építése, vagy a Lepsény–Csajág meglévő felújítása optimálisabb.

Indóház: – Milyen számszerűsített nyeresége lehet a fentieknek a tisztább (dízel helyett villamos, tehát kevésbé környezetszennyező) üzemen felül?

NIF: – A számszerűsíthető nyereség mértékére a tervezési időszakban lehet pontos választ adni.

Indóház: – Mikorra várható a megtérülés a beruházás értékét és a megtakarításokat összevetve?

NIF: – A megtérülés idejére a tervezési időszakban lehet pontos választ adni.

Indóház: – Érintik-e a fentiek a jelenleg szintén dízelmotoros járművekkel bejárható Keszthely-Ukk szakaszt a 26-os vonalon?

NIF: – Hosszú távon mindenképpen célszerű a két párhuzamosan futó villamosított vasútvonal között fekvő 28 kilométer hosszú összeköttetés villamosítása.”

Eddig tartott a kérdezz-felelek. A későbbre halasztott válaszokkal ismételten keresni fogjuk a NIF-et, és amikor eljön az ideje, a MÁV Startot. A végeredményre őszintén kíváncsiak vagyunk – tehát hogy a villamosítás a 29-es modernizálásának egyetlen lehetősége, vagy az egyesek által hangoztatott megoldás, vagyis a korszerű dízel vagy dízel-villamos hibrid járművek beszerzése is biztosíthatja a mai utasigényeknek megfelelő színvonalat (a mindkét verzióban elengedhetetlen pálya- és állomási rekonstrukciók mellett).

A fehérvári fűtőház is bekékül?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!