Több szabi, vagy több pénz?

iho/vasút   ·   2017.07.10. 18:45
db_alkalmazott_huff_kislid

Több hónappal a bértárgyalások lezárása után a Deutsche Bahn munkatársainak több mint fele a több szabadnap mellett döntött és nem kér több pénzt. A vasút és a vasutas szakszervezetek közötti egyezség úgy született meg, hogy ezt a választási lehetőséget még nyitva hagyta. Most pedig a foglalkoztatottak 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább a felkínált hat nap többletszabadsággal szeretne élni 2018 januárjától, mint a 2,62 százalékkal magasabb bérrel. Ezt a vasúti és közlekedési dolgozók szakszervezete (EVG) közölte vasárnap.

Az alkalmazottak szavazata erős jelzés, hogy több szabadidőt akarnak és ennek a tartalmát maguk akarják meghatározni – reagált az EVG elnökhelyettese, Regina Rusch-Ziemba. – A kollégák maguk akarják meghatározni, hogy nekik épen mi a fontosabb. És ez nem minden esetben a pénz.

Hogy az alkalmazottak a több szabadnap miatt munkaidejükben ne terhelődjenek le még jobban, az EVG számításai szerint háromezer új alkalmazottra lenne szüksége a német vasúttársaságnak. A DB egyelőre nem igazolta vissza e számítás helyességét.

Vonatkísérők az ICÉ-n (fotó: DPA)

A vasút először is az egyes ágazatokban előálló konkrét helyzeteket szeretné megvizsgálni, hogy meghatározható legyen, valójában mekkora többletszemélyzet alkalmazását teszi szükségessé a hattal több szabadnap. Természetesen, ott, ahol ez szükséges, minden tovább nélkül új munkatársakat állítunk be – mondta Sigrid Heudorf, a DB munkaügyi részlegének vezetője.

Június végéig kereken 130 ezer DB-munkavállaló dönthetett teljesen szabadon, hogy a hosszabb szabadságot, a több pénzt, vagy a kevesebb heti ledolgozandó munkaórát választja. A kisebb, az EVG-bel konkuráló mozdonyvezetői szakszervezet, a GDL tagjai is szavazhattak. A bértárgyalásokat még decemberben zárták le.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek