Továbbfejlesztette sikermodelljét a Suzuki, ősztől a magyar piacon is elérhető lesz az esztergomi gyárban készülő Vitara – tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t. Az új Vitara sorozatgyártása 2015 márciusában indult Esztergomban, innen exportálják a vállalat összes piacára, az Európai Unióba és más országokban. A gyártás előkészítésére korábbi információk szerint 150-160 millió eurót fordított a cég. A modell a kezdetek óta sikeres, a felfutóban lévő városi terepjárók (SUV) szegmensében piaci részesedése az idei első fél évben Magyarországon már 25,7 százalék volt, 8 ezer 35 autó eladásával.

A Magyar Suzuki Zrt. 2017-ben 178 ezer 624 Esztergomban gyártott járművet adott el, ebből 165 ezer 413-at exportált, főleg az EU-ba. Az exporteladások 68,2 százaléka Vitara volt, 31,7 százaléka a szintén Esztergomban készülő SX4 S-Cross. A Suzuki kereskedések Magyarországon tavaly 15 ezer 161 autót adtak el, ezzel a márka piaci részesedése tizenhárom százalékra emelkedett, és első lett a márkák sorrendjében. Az eredményből a Vitara 9 ezer 417 autóval vette ki részét. A modell értékesítése negyven százalékkal bővült 2017-ben.

A felfrissített Vitarában az egyik fő változás, hogy 1 és 1,4 literes Boosterjet turbómotor váltja az elődmodellben alkalmazott 1,6 literes benzines motort. Továbbfejlesztették a biztonságtechnikai rendszereket, és számos formai elem is megújult, egyebek között a műszerfal, a hűtőrács és a lámpák.

A 2017-es pénzügyi évben a Magyar Suzuki Zrt. teljes nettó árbevétele elérte a 2 milliárd 101 millió 8 ezer eurót, a teljes bevétel 91,7 százaléka exportból származott.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!