Újra Ikarusokat exportáltunk!

iho/közút   ·   2017.11.30. 13:45
BPI788_BPO862_kicsi

A blikkfangos címért elnézést, „természetesen” szó sincs arról, hogy az önmagukat a legendás hazai gyártó utódjának mondó, legálisan vagy önhatalmúlag Ikarus márkanevet használó, egyre inkább követhetetlen tulajdonosi szerkezetű cégek valamelyike új buszokra kapott volna megrendelést külföldről, csupán két, korábban már leselejtezett BKV-s 280-ast vett meg egy szlovák gyűjtő.

A BPI-788 és a BPO-862 egyaránt 1988-as gyártású Ikarus 280.49, közel három évtizedig koptatták Budapest útjait, ezalatt egyenként több mint másfél millió kilométert futottak, 2016-ban lettek leállítva.

Indulásra várva

A legendás típus lassan fél évszázada szerves része a fővárosi utcaképnek, és úgy tűnik, minél kevesebb van belőlük, annál inkább felértékelődnek: a leselejtezett példányok nagy része üzemképes járműként van értékesítve, tehát az új tulajoknak általában még van valami célja velük, nem a „vasba” mennek (egyelőre).

Egyébként nem a fenti két budapesti Ikarus az első, amit külföldön mentenek meg: cseh és lengyel fanatikusoknál is vannak már egykori BKV-buszok.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek