Végre összejött: az MNV Zrt. az idei Infrastruktúra Kupa győztese!

iho   ·   2019.10.01. 14:36

Huszonkét kispályás céges „válogatott” részvételével immár hetedik alkalommal rendezte meg az elmúlt hétvégén a PromoSport Kft. az Infrastruktúra Kupát, amelyhez a hagyományokat követve idén is családi nap valamint főzőverseny kapcsolódott. A mátyásföldi Ikarus BSE sporttelepen jó pályák és a sportolásra kellemes őszi időjárás fogadta a rekordszámú mezőny tagjait, akiket az ünnepélyes megnyitón dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, az esemény fővédnöke köszöntött és kívánt valamennyi focistának jó és sérülésmentes sportolást.

– Köszönettel tartozunk a sikerágazatnak számító közlekedési szektort képviselő csapatoknak, hogy elfogadták a meghívásunkat, emellett az elismerésünket szeretnénk kifejezni a Swietelsky Magyarország Kft.-nek és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek, amelyek fő támogatói szerepet betöltve álltak mellénk már az esemény előkészítésének első napjától kezdve – hangsúlyozta Szalay Gergő, a házigazda PromoSport Kft. ügyvezetője. – A nemzetgazdaság egyik húzóágazatának színe-java képviseltette magát ezen, a résztvevők tetszését elnyerő szabadidősportos eseményen, amelynek résztvevői körét jövőre is csak bővíteni szeretnénk. Külön öröm a számunkra, hogy a focipályán megmérette a focitudását a Miniszterelnökség, valamint az Emberi Erőforrások, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium csapata is. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen, az amatőr szinten elsőrangúnak nevezhető focitorna közösségépítő, illetve kapcsolaterősítő rendezvénynek számít, aminek az egyik fontos üzenete az, hogy ne csak a sportolók jöjjenek ki a pályára, és döntsék el azt, hogy ki a jobb, hanem ott legyenek velük együtt a családtagjaik, a barátaik és munkatársaik is, és nekik is jusson a változatos programokból.”

A döntőbe jutott MNV több érmes helyezés után most először bizonyult a legjobbnak, miután 3–0 arányú győzelmet aratott a BKK ellen. A bronzmérkőzést a Magyar Közút nyerte a „reptériek” ellen, méghozzá szoros küzdelemben 2–1-re. A torna egyik legeredményesebb játékosaként Kiss Endre lett a gólkirály, azért az egyik, mert rajta kívül még hárman találtak hat alkalommal a kapuba, a legjobb négy között viszont már csak a „közutas” játékos volt eredményes.

Az előző tornák gyakorlatát követve került sor a nap fő eseményét támogató együttműködő partnerek NIF Kupa 2019 versengésére, amelynek Nagy Róbert Attila, a névadó fő támogató NIF Zrt. vezérigazgatója volt a fővédnöke. Egy év alatt megduplázódott a résztvevő vállalatok száma, idén már tizenhat építőipari cég csapata csatlakozott a programhoz, amelyen a szponzorok is magas színvonalú focit mutattak be, a legjobbat a tornagyőztes Ke-Víz 21 Zrt., megelőzve a COLAS Magyarországot, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-t, valamint a Terra 21 Kft. együttesét. Az ünnepélyes díjátadáson a program fővédnöke, Nagy Róbert Attila vezérigazgató gratulált a legjobb négy vállalat labdarúgó csapatának.

A focipályák szomszédságában megszervezett bográcsos főzőversenyein a Magyar Közút Zrt. és a MobilTrans Zrt. csapatai győzedelmeskedtek.

Jövőre ismételten várja a résztvevőket a PromoSport Kft. csapata!

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.