Első nyílt vonali találkozásom a 187-es Szergejjel 2006 őszén történt Belsőbárándnál a 45-ös vonalon. Akkoriban az Ácson megrakott répavonatok a Komárom–Fehérvár–Sárbogárd útvonalon jártak, plusz színt víve a 2006-ban egyébként még kevésbé kihalt vonalakra. Bár az 5-ös vonalon most is van még teherforgalom, az átmenő vonatok nagyon megritkultak, heti 1-2 tehervonatnak nincs a vonalon az indulási és célállomása. Tíz éve az 5-ösön még napi két pár tranzit járt, és ezen kívül volt a mostanihoz nagyon hasonló mohai kiszolgálás.

A Fehérvár–Sárbogárd vonal sem volt ennyire halott, hétköznapokon még rendszeres tehervonat is volt a vonalon. Ez később teljesen megszűnt és a személyvonatok is borzasztóan kiritkultak. Anno még Bajáról is járt erre közvetlen fehérvári személyvonat MDmot-tal vagy Csörgővel.

Egy nap egy sárbogárdi mozdonyvezető ismerősöm szólt, hogy másnap a 187-es lesz az ácsi répán. Elmondta a menet hozzávetőleges menetrendjét is, én pedig másnap az első vonattal kimentem a sínek mellé. Aztán nagyon hosszú órákig nem történt semmi (figyelem, akkoriban még nem volt Emig, ahol nézhettük volna, merre jár a gép!). Én kiültem egy magaslesre, és vártam a csodát. Azt valahogy elfelejtettem figyelembe venni, hogy a nap átfordult, és mire nagy nehezen odaért a tehervonat, a kocsik oldalát már nem sütötte. Azóta figyelek erre nagyon, hát, valahol el kellett kezdeni...

Belsőbárándnál halad Sárbogárd felé a 187-es az ácsi répával (képek: Vörös Attila)

Ezután párszor láttam a 187-est Fehérvár állomáson, de valahogy sosem jókor, jó helyen. Székesfehérváron (plusz Dunaújvárosban) csak három klasszik Szergej kellett ekkoriban, a 165-ös, a 187-es és a 231-es dolgozott Fejér megyében. És persze érkeztek sorra a remotok, a 317-es és a 305-ös fixen a komáromi vonalat járta például. Amikor Dunaújvárosban jártam, akkor meg mindig a 165-ös volt ott. Mondjuk az is elég hangulatos gép volt, nála szakadtabb M62-es akkoriban a világon nem volt, az oldalán még ki lehetett venni az utolsó, 1986-os főműhely dátumát.

Szerencsére megint kaptam információt, hogy a 187-es Dunaújvárosban van. Egy kis lutri ilyenkor: vagy Paksra, vagy a kikötőbe megy majd a gép. 2007 március 23-án aztán megtudtam, hogy a 187-es Paksra megy majd a tolatóssal. Még vasúton szállított a szivacsgyár Pakson, szinte minden hétfőn, szerdán és pénteken egész jó kis vonatok jöttek össze a tolatósra. Sajnos a lefelé menő vonatot nem láthattam, a hazafele tartót is alig egy banális hiba miatt.

A sittes ingáról leszállva Pusztaszabolcson egy halom Bézé fogadott. Az egyik a dunaújvárosi, a másik a fehérvári vonat volt. Sikerült elrontanom és Székesfehérvár felé elindulnom... A kalauz szerencsére rendes volt, nem büntetett meg, de még jegyet sem kellett vennem Zichyújfaluig, ahol a következő szabolcsi járatig eltölthettem egy produktív pár órát. Aztán nagy nehezen sikerült eljutnom Dunaújvároson át Mezőfalváig a rétszilasi személyvonattal, a paksi vonalra esélytelen volt kijutni a már akkor is gyér menetrend miatt. Miközben helyet keresgéltem a mezőn (nem találtam), egyszer csak feltűnt a 187-es a tolatóssal. Egynek jó...

Egy ronda márciusi napon a paksi tolatóssal Mezőfalva előtt

A következő időszakban még párszor megpróbálkoztam a 187-es levadászásával, szerencsére sok gabonát rakodtak Pakson, így többnyire a lélektani határnál hosszabb tehervonatok jöttek össze. Csak valahogy a nap nem akart kisütni...

Újra a paksi tolatóssal, itt Előszállásnál

Ha meg igen, akkor a 187-es adta meg magát. Az alábbi képen, ha jól emlékszem csak a hátsó vezetőállásból tudták vezetni a Szergejt. A Dácsia csak azért jött, hogy legyen a vonat elején mozdony, amúgy a 187-es húzott. Még épp sütött a nap a téli délutánon, a fotó 2009 márciusában készült.

Ha sütött a nap, mindig fekve maradt...

Akárhogy is nézzük, a Dácsia belerondított a képbe. Így meg kellett ismételnem, egy-két héttel később sikerült is a kép, végre. Különben akkoriban nemcsak a paksi tolatós volt a fotótéma errefelé, az Eurocom 2009 tavaszán kezdte hordani a követ szintén Paksra az M6-os autópálya építéséhez. Egy jobb napon négy különböző, tehervonatos képet is lőhettünk, és még a Bézék is jártak. Ma már kis túlzással egy év alatt van ennyi tehervonat Pakson, teljesen pang a vasút a vonal alsó részén. Dunaföldvárig viszont nagy élet van, szinte minden nap van kiszolgálás az etanolgyár vasúti töltőállomásán.

Aztán megtörtént a csoda

Az M6-os építése sok jó fotótémát adott 2009-ben. A zúzott követ Polgárdiban és Mohán adták fel és Paks és Tolna-Mözs állomásra vitték. Moháról néha napi három vonat is elindult, trakciós Szergejjel vagy az Eurocom kék Szergejeivel és Kocúrjaival húzták. Emiatt az 5-ös vonal rövid, Moha–Székesfehérvár szakaszára is volt értelme kiülni. Pláne hogy a kővonatok mellett a szokásos moha-rakodói és móri kiszolgálómenetek is közlekedtek. Egy ilyen napon keveredett a 187-es a mohai kiszolgálóra. A vonat mindig mindenhol ellenfényes, így ha nem a 187-es van rajta, valószínűleg le sem fotózom...

Ha már jött, legyen ellenfényes!

Aztán jött 2010 tele. Február 13-án reggel a 9739-es vonatszámon Tapolca–Székesfehérvár között közlekedő Bzmot elakad a Polgárdi határában a viharos szél emelte hótorlaszban. Az utasokat a katasztrófavédelemnek kellett kimentenie, a Bézéért pedig először egy Csörgő indult, de az is a hó fogságába esett. Később a 165-ös Szergejt is kiküldték, de az sem járt nagyobb sikerrel. A helyzet csak másnap oldódott meg: a verőfényes napsütésben lapáttal felvértezett munkások és egy hómaró Unimog kezdte meg a gépek kiszabadítását. Amikor látták, hogy az Unimog nem nagyon jut előrébb, eldöntötték, hogy bevetik a titkos fegyvert, a hóekével felvértezett 187-es Szergejt. Én ilyet azóta sem láttam, bődületes erővel takarította el a hóakadályokat a gép néhány perc alatt, örök emlék marad. És hosszú időre az utolsó képem a 187-esről.

Ez is munkás volt, kellett a kitartás, de végül meglett a fotó

A mozdonyt ugyanis Záhonyba vitték B-vizsgára, és amikor elkészült, megtartották maguknak. Én meg az elmúlt években nem jártam túl sokat a környéken, amikor mégis, nem sikerült találkoznom a 187-essel. 2015 nyarán aztán Debrecenbe küldték kisegíteni. A Szerencs–Nyíregyháza vonal felújítása miatt sok tehervonatot tereltek a Füzesabony–Debrecen vonalra, néha a 187-es is megmutatkozott az élükön. Volt egy mindennapos Debrecen–Miskolc-rendező viszonylatú tehervonat, többnyire éjjel járt. De ha néha megcsúszott és elég későn indult el Debrecenből, akkor a visszaútján már néha világos volt. Egyik nap a 187-est tették a teherre és jól meg is késett, minden jól összejött, hogy másnap esetleg egy napos képet lőhessünk róla a pusztában. Sajnos azonban a 187-es fekve maradt Hortobágy állomás után, a segélygép pedig hazavitte magával Debrecenbe. Másnap ugyanez ugyanott megtörtént, úgyhogy csak ilyen éjszakai képek jöttek össze a 187-esről.

Fekve maradva Hortobágy állomáson

Aztán idén újra összehozott vele a sors. Ősszel Szolnok kapta kölcsön a gépet, így jutott el Budapestre a Gubacsi híd terhelési próbájára is. A másik régi fehérvári géppel, a 165-össel közösen nehezedtek a hídra, jó volt újra együttlátni a két klasszik Szergejt. Aztán a 187-es visszatért Szolnokra, ahol napokig kitolózott az állomás feszmentesítése miatt.

A Gubacsi híd terhelési próbáján

És ha már Szolnokon volt, miért ne vessék be a helyi tehervonatokon? Így került szeptember utolsó napján a 187-es a szentesi üres répavonatra. Az alábbi kép ismét elég munkás lett: Mezőtúron kezdtem a napot, mert én a csabacsűdi répavonatra készültem. A forgalmiban aztán tájékoztattak, hogy jön a vonat, már Kurdot is elhagyta a 40-es vonalon. Oké, ebből nem ma lesz tehervonat Szarvas felé...

Mivel biciklivel voltam, gondoltam átnézek a 130-as vonalra, itt fut a közelben, csak egy kisebb falu van Mezőtúr és Tiszaföldvár között. El is indultam, de az első kerekem veszélyesen puha volt, így még abba is kellett fújnom egy kis levegőt egy benzinkúton. Nyilván foglalt volt a pumpa, perceket kellett várnom, amíg levegőhöz jutok. Közben a 120-as befejezve a szajoli tolatást, továbbindult Martfű felé. Oké, ezt úgysem süti a Nap, ez bukta, viszont a 187-es úgy nézett ki, mint aki talált magának egy tehervonatot Szolnok-rendezőben. Kizárásos alapon ez valószínűleg a szentesi üres répás lesz, úgyhogy miután felfújtam a bringám kerekét, neki is estem a mezőhéki útnak.

Sajnos a benzinkutas pumpa csak olyan 6 bart tudott a kerekembe szenvedni, így bár kicsit keményebb lett az elsőm, azért még mindig elég puha egy országúti géphez képest. És a viharos délnyugati szél sem segített, nem haladtam valami gyorsan. Egyébként huszonpár kilométerről volt szó, egy szűk órát számoltam rá, és mivel a 187 még Szolnokon volt, gondoltam ez azért össze fog jönni. De a szél nagyon erős volt, alig haladtam. Amikor az út kétharmadánál voltam, Szergejünk már Szajolt hagyta el épp, kezdett mégiscsak nagyon neccesnek tűnni ez a fénykép. De legalább Szentes felé kanyarodott a 120-as vonalról!

Aztán jött a csoda. Egy pótos traktor megelőzött, mögötte pedig teljes szélárnyékban lehetett zúzni Tiszaföldvár felé. Öt-hat kilométert biztos megtettem a trakesz fenekében – ilyenkor tényleg nagyon közel kell hozzá menni, és a sebességét fölvéve igazándiból kevesebb energia befektetésével 35–40-nel simán lehet haladni. Viszont nagyon is kell koncentrálni, ezt a fajta követést nem javaslom senkinek, könnyen a pótkocsin lehet koppanni, ha épp elmélázunk és úgy fékez be a sofőr... Hatalmas mázlim volt, hogy Tiszaföldvár határáig tudtam a traktorral jönni, perceket nyertem és sokkal pihentebben tudtam fotóhelyet keresni. Ezzel is szerencsém volt, a mezőhéki út vasúti átjárója közelében találtam alkalmas pozíciót. Mire elhelyezkedtem, beállítottam a fényképezőgépeket, már szabadot mutatott az állomás bejárati jelzője, kisvártatva el is robogott a 187-es az üres répavonattal.

A szentesi üres répavonattal robog Tiszaföldvárnál

Na végre, lett egy értelmes képem a 187-esről, de nagyon kevés híja volt, hogy ne szívjam meg újra. Miután elment a tehervonat, akkor volt végre időm kicsit megpihenni, feldolgozni a történteket és újra hálát adni annak a pótos traktornak. Mivel szép idő volt, de több fotózható vonat nem látszott a közelben, elbicikliztem Szolnokra a hangulatos Tisza-menti pusztában.

Pár nappal később a 187-es hazatért Záhonyba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!