Újabb öt évig üzemeltetheti kibővült hálózatát a GYSEV
A vasúttársaság a magyar állam megbízása nyomán 1195 kilométernyi magyarországi pályaszakaszt működtethet 2030 végéig.
A vasúttársaság a magyar állam megbízása nyomán 1195 kilométernyi magyarországi pályaszakaszt működtethet 2030 végéig.
A Swietelsky, a V-Híd és az R-Kord partnersége csaknem 12 milliárd forintot kér a kivitelezésért, aminek cirka felét a GYSEV fizeti uniós támogatásból, másik felét pedig az állami büdzsé állja. A fejlesztéssel a Metrans tervezett konténerterminálja is megvalósulhat, és értelmet nyerhet a Zalaegerszeg és Zalaszentiván közötti fantomkörforgalom.
A tizenöt évre szóló megállapodás célja a régió logisztikai kapacitásainak erősítése.
A jármű-részegységet pénteken leplezték le ünnepélyes keretek között a Stadler szolnoki üzemében. A MÁV meg 93 használt motorvonatot kap Svájcból.
Az utasok visszajelzései alapján november 3-ától menetrendi fejlesztések léptek életbe a 20-as fővonal autóbuszos pótlási rendjében. A vonatok közlekedése nem változik.
A Waberer’s új stratégiai szándéknyilatkozatot kötött a GYSEV-vel és a GYSEV Cargóval, mivel az uniós pénzügyi intézet nem bólintott rá az eredetileg eltervezett tulajdonszerzési procedúrára.
A magasperonnak köszönhetően könnyebb fel- és leszállni a vonatokra, illetve róluk, de a babakocsikkal, kerekesszékkel közlekedőknek is egyszerűbbé vált az utazás.
Újabb szemléletformáló kezdeményezésbe kapcsolódott be a GYSEV.
Amennyiben úgy gondolják, kezdjék a napjukat a legközelebbi újságos felkeresésével.
A vasúti iparág az Innotrans után a második legnagyobb és legrangosabb európai szakvásárán a közlekedési rendszerek és a vasúti infrastruktúra legújabb fejlesztéseit tárják a látogatók elé.
A motorvonatok kocsiszekrényeinek gyártása hamarosan meg is kezdődik a Stadler szolnoki üzemében. A szerelvények 2027 végétől folyamatosan állnak majd forgalomba.
Flottaerősítési elképzelések a magyar államvasutakon. Jellemző a feltételes mód.
A júliusi vonalátvételt követően kül- és beltéri utastájékoztató monitorokat, a peronokon esőbeállókat telepített vagy fog telepíteni, valamint állomásépületek felújítását és karbantartását végezte el és kezdi meg a nyugat-magyarországi vasúttársaság.
A GYSEV ismételten vizet oszt utasainak, miután az országos tisztifőorvos elrendelte a legmagasabb, III. fokú hőségriasztást augusztus 14-e csütörtöktől augusztus 17-e vasárnap éjfélig.
Sajtóértesülés szerint a Waberer’s Csoport a tranzakció feltételeinek nagy többségét már teljesítette, csak a szükséges banki és hatósági jóváhagyási folyamat van még hátra. Előbbivel azonban akadnak problémák.