Két öngyilkossági kísérletet is megelőztek a GYSEV munkatársai júniusban
Helyén volt az eszük meg a szívük: a vasúttársaság jutalomban részesíti a mozdonyvezetőket, valamint a vezető jegyvizsgálót.
.Június 15-én Budaörs térségében észlelt egy mozdonyvezető egy fiatalembert, aki a kétvágányú vasúti pálya bal vágánya mellett ült. A mozdonyvezető a testtartásából és a helyszínből arra következtetett, hogy öngyilkossági szándékkal várja a következő vonatot. Ezért értesítette a forgalomirányító központot. A másik irányból közlekedő intercity vonat mozdonyvezetője már tudott a fiatalemberről. Amikor mellé ért, lelassított és beszélni kezdett vele. A fiatal férfi közölte, hogy öngyilkossági szándékkal érkezett a helyszínre. A mozdonyvezető elmondása alapján a beszélgetés hatására a fiatalember nyugodtabb állapotba került, végül a helyszínt önként elhagyta, így baleset, vagy személyi sérülés nem történt.
Június 16-án Körmend térségében észlelt egy mozdonyvezető egy fiatal nőt, aki a vágányok közvetlen közelében tartózkodott. A GYSEV mozdonyvezetője értesítette a forgalomirányító központot, így az ellenkező irányból közlekedő személyvonat mozdonyvezetője már tudott arról, hogy egy fiatal nő feltehetően öngyilkossági szándékkal vár a vonatra. A mozdonyvezető megállt a fiatal hölgy mellett, majd a szolgálatot teljesítő vezető jegyvizsgálóval együtt beszélgetni kezdtek vele. Végül hosszas rábeszélés után meggyőzték arról, hogy szálljon fel a vonatra. A mozdonyvezető és a jegyvizsgáló felsegítették a fiatal nőt, vígasztalták, szóval tartották addig, amíg Körmendre beértek. Ott a hatóságok megérkezéséig a biztonsági őr vigyázott a fiatal hölgyre.
A GYSEV Zrt. helytállásukért, leleményességükért, és segítőkészségükért a négy mozdonyvezetőt, valamint a vezető jegyvizsgálót is jutalomban részesíti.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!