Prágába utazna a Metropollal? Ne lepődjön meg, ha Brnóban a kocsiját lecsatolják, és egy másik, prágai vonathoz kapcsolva érkezik meg a városba. Az új cseh vonat-összeállítási rend ugyanis így határozza meg a Berlinbe tartó Metropol közlekedését. Más, megszokott vonatunkat sem feltétlenül érdemes majd a Keletiben keresni, az előbb említett Metropolon kívül a Hungária (Hamburgba) indul még innen, a többi nemzetközi vonat otthona ismét a Nyugati pályaudvar lesz.

Kevesebb csoda-Škoda vendégeskedik a Keletiben decembertől (fotó: Kemsei Zoltán)

A kínálat egyébként marad: Varsovia, Petrov, Csárdás, Jaroslav Hašek, Slovan, Danubius, Jan Jesenius, azaz hét vonatpár közlekedik a valóban legrövidebb úton, a körvasúti keringő nélkül Szobon, Párkányon, Pozsonyon át a cseh fővárosba.

A körvasúti irány elmaradásának a rövidülő menetidő mellett forgalomszervezési előnye is van: igen szűk az az időablak, amelyben a körvasút felé forduló EC-k Rákospalota-Újpestnél átbújhatnak a 70-es és 71-es vonal kifelé tartó vonatai között, itt a legkisebb zavar is jelentős menetrendi borulást idézhet elő. Ha a katasztrofális állapotban lévő állomás kezdőponti bejáratában elmarad a keresztbejárás, az kétóránként jelentősen simábbá teheti a vonalak forgalmát.

A zónázásról azonban a derék csehek mit sem tudnak: a Nyugati után Párkány lesz az első megállóhely. Ez menetidőben lényeges javulást jelent, de kérdezzük: volt-e értelme minden nemzetközi vonatot (persze a délis kivételek mindig kivételek maradtak) a Keletibe sűríteni?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!