Alaposan leépít a Ryanair Budapesten

Szilágyi Károly   ·   2012.11.22. 11:54
cim

Negyven százalékkal leépíti ferihegyi bázisát január 10-től az ír fapados. A társaság vezére, Michael O'Leary budapesti sajtótájékoztatóján a Budapest Airport magas díjait nevezte meg indokként.

O'Leary felháborítónak tartja a reptér októberi tarifaemelését, és azt, hogy más légitársaságok is a Ryanairhoz hasonló kedvezményeket kaptak. Szerinte érthetetlen, hogy költségcsökkentésre hivatkozva bezárták az 1-es terminált, aztán sátrakat építenek a kettesen, végül a csökkenő forgalomra hivatkozva árat emelnek Ferihegyen. O'Leary felháborítónak nevezte a ferihegyi sátrakat, amelyekben „WC és bármiféle ellátás nélkül kénytelenek várni az utasok”.

Ezért a légitársaság 5-ről 3-ra csökkenti Budapestre telepített gépei számát, 30-ról tízzel csökkenti az útvonalak számát, a maradék 20 célállomásból 9-en csökken a járatszám, összesen tehát 280-ról 170-re esik vissza a budapesti Ryan-járatok száma.

A Ryanair szerint ez nyolcszázezer utas és a repülőtéren 800 munkahely elvesztésével jár. A megszűnő desztinációk között szerepel Birmingham, Düsseldorf, Krakkó, München, Oslo és Szaloniki. A társaság szerint a járatokat vissza lehet állítani, ha a Budapest Airport versenyképes árakat és megfelelő feltételeket kínál.

Stockholmi életkép: Ryanair beszálít, a vetélytárs indul Budapest felé<br>(fotó: Schulek Tibor)

A légitársaság időközben kiadott közleményében azzal vádolja a Budapest Airportot, illetve a tulajdonos német Hochtief céget, hogy lépéseivel, azzal, hogy a forgalom csökkenése ellenére emeli tarifáit, azt bizonyítja: nem áll érdekében a magyarországi turizmus fejlesztése és a munkahelyek számának növelése.

A Budapest Airport kommunikációs vezetője, Hardy Mihály az iho/repülés kérdésére jelezte, nem lepte meg a társaság döntése, és nem kíván a Ryanairrel számháborúba keveredni a 800 ezer utasról és a 800 munkahelyről. Mint elmondta, a tarifaemelés a működési költségek növekedése miatt vált szükségessé: ha nem sújtotta volna a repülőteret a telekadó, akkor ez a változás csak kétszázalékos lett volna.

Korábbi értesülések szerint a Ryan számára a Wizz Air ellen folytatott árháború Budapesten komoly veszteségeket okozhatott, a téli időszakban ráadásul amúgy is csökken a társaság forgalma, és ezért a Ryan flottája jelentős részét le is állítja ezekre a hónapokra. Ferihegyi források úgy tudják, hogy a járatok, amelyeket a Ryanair leállít, amúgy sem voltak sikeresek a társaság számára.

Kapcsolódó hírek