Születésnapi köszöntőjüket változtatás nélkül közöljük:

„A BKV immár fél évszázada nélkülözhetetlen része a főváros életének, szolgáltatásainkat évente mintegy 1,3 milliárd utas veszi igénybe. Csaknem 10 ezer munkatársunk dolgozik azon, hogy a Budapesten közlekedők bármikor eljuthassanak a város egyik pontjából a másikba. A számok önmagukért beszélnek: 320 km hosszú villamossín-hálózatunkon naponta 600 szerelvény közlekedik. 1011 járművet számláló autóbusz-, és 138 kocsit számláló trolibusz-állományunk napi menetteljesítménye mintegy 160 ezer kilométer. Járműveink egyszerre több, mint százezer utast tudnak korszerű szolgáltatást nyújtva, biztonságban szállítani. Munkatársaink lojalitását fejezi ki, hogy egy átlagos BKV-s 16 évet tölt Társaságunk alkalmazásában. Vannak, akik a kezdetektől, nyugdíj előtt állva, az egész életüket a BKV-nál töltötték.

Amikor még Moszkva volt a Kálmán és még éppen nem volt BKV. 1967, Buda, Moszkva tér, Urbán Tamás képe (illusztrációk: Fortepan)

Társaságunk nem a semmiből született, a BKV jogelődje a legendás Beszkárt volt. A Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságot azonban 1949-ben feldarabolták, a BKV-t ezeknek a szétforgácsolódott ágazatoknak – a Fővárosi Villamosvasútnak, a Fővárosi Autóbuszüzemnek, a Budapesti Helyi Érdekű Vasútnak és a Fővárosi Hajózási Vállalatnak a – reintegrációjával hozták létre 1968. január 1-jén. Feladatunk több, mint 2 millió ember közösségi közlekedésének biztosítása lett.

Fél évszázados történetünk alatt a Főváros közlekedése számos változáson, fejlődésen ment keresztül, a forgalomszervezést a metróhálózat kiépülése befolyásolta legjelentősebben. A nagyváros terjeszkedésével is újabb viszonylatok létesültek, meglévőket hosszabbítottak meg, addig nem létező közlekedési csomópontok alakultak ki. A város közlekedésének fejlesztése egy pillanatra sem állt meg: átadtuk a 4-es metrót, felújítottuk a nagykörúti villamosvonalat, és zajlik egy még nagyobb projekt, az M3-as vonal járműrekonstrukcióval egybekötött felújítása is – hogy csak néhányat emeljünk ki.

Forgalomirányítás a nyolcvanas években

Az új, és felújított vonalakra Társaságunk mindig igyekezett modernebb járműveket forgalomba állítani, érzékelhető változást hozva a budapestiek mindennapjaiban. Járműparkunk megújítása is folyamatos, az ötven éve még modernnek számító UV Ganz villamosok helyett ma már Combinók, és az általunk üzemeltetett CAF-ok, a régi Ikarusok helyett modern Volvók, és Mercedesek, Van Hool buszok járnak a fővárosi utakon. A régi szovjet metrókocsi is az almáriumba került, helyét modernizált társai, és XXI. századi Alstom szerelvények vették át. Ám a budapestiek nem csak legmodernebb járműveinket, de a nosztalgiajáratként tovább működtetett régieket is szívükbe zárták. Jó példája ennek immár hagyománnyá vált adventi Fényvillamosunk, amely egy nosztalgiavillamosból születik meg minden évben, az ünnepi készülődés idején. A szintén nosztalgikus érzéseket keltő Libegőnk és Siklónk is közkedvelt.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!