A 2018-ban több, mint 25 millió utast fogadó és indító repülőtér, amely Európában forgalma alapján a huszonnegyedik helyet foglalja el a repterek rangsorában, a 07L/25R pályát vonja ki a forgalomból ideiglenesen. A tervek szerint a hat hetes munkálatokat 2020. július 13-án kezdik majd meg és augusztus 23-án fejezik be. Az alapos felújítás során a pálya teljes hosszában új, nagy teherbírású aszfalt kopóréteget kap, s modern fénytechnikát, s ehhez új elektromos vezetékrendszert, illetve a csapadékot kezelő csőrendszert is kap. A reptér üzemeltetője emlékeztetett: utoljára több mint negyed százada „nyúltak hozzá komolyabban” a pályához, és a tervek szerint a mostani modernizáció legalább tizenöt évvel növeli meg az élettartamát.

Nem lesz könnyű dolga a reptér forgalmát szervező, a léginavigációért felelős Skeyes cégnek: úgy kell megoldania, hogy lehetőleg minél kisebb zavart okozzon a többek között Budapestről is érkező, illetve oda induló járatok életében a lezárás és az alaposan átszervezett üzem, hogy eközben olyan részletekre is kell figyelnie, mint a hatóságok által elvárt, a lakosságot védő, elvárt pályairány-használat. Ebben a segítségükre lesz a lezárttal párhuzamos, 3640 méter hosszú 07R/25L pálya mellett az azt a pályavég közelében keresztező, 2990 méteres 2/20-as irányú is, melyet szintén befognak a fel- s leszálló gépek kezelésére. Ezt a két pályát 2015–16-ban már modernizálták.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!