Ismét részt vesz a Busworld Europe-on a BYD
A kínai gyártó több innovatív elektromos autóbuszát is bemutatja a buszipar brüsszeli rendezvényén.
A kínai gyártó több innovatív elektromos autóbuszát is bemutatja a buszipar brüsszeli rendezvényén.
Georges Gilkinet a napokban egy videóinterjú során elmondta, a belga szövetségi kormánynak jelentős tervei vannak a vasúttal: a jövő mobilitásának gerincévé szeretnék tenni.
A European Sleeper startup-társaság a napokban indította el első járatait, így 2008 óta ismét elérhető éjszakai vonat a két európai főváros viszonylatában.
A vákuumvasút-technológia úttörő vállalatai, a Hardt, a Hyperloop One, a Hyperloop Transportation Technologies, a Nevomo, a TransPod, a Swisspod Technologies és a Zeleros egyesítik erőiket az első világméretű hyperloop-szövetség létrehozása érdekében.
A két nagysebességű vasúti szolgáltatás egyesülését követően a Csalagutat használó vonatok márkája marad meg, megújuló kinézettel.
Január 1-jétől az Euro 4-es és annál alacsonyabb besorolású dízelautók, valamint egyes tizenegy évnél idősebb járművek környezetvédelmi okokból nem közlekedhetnek a brüsszeli régióban.
A Varsó és Oostende közötti járat Berlinben egyesülne a Prágából érkező stokkal, Lengyelországban azonban belföldi utazásra nem vehető majd igénybe.
Folytatódik a két nagysebességű vasúttársaság egyesülése; az Eurostar márkanevet viszik majd tovább, a központ Brüsszelben lesz.
A nyári tengerparti fürdősvonat sikerein felbuzdulva a cseh magánvasút Varsó és Innsbruck között indítana járatokat az alpesi síparadicsomokba.
A részvényesek 250 millió fontot fizetnek vissza a bankoknak, ezzel az Egyesült Királyság és a kontinentális Európa közötti nagysebességű vasúti szolgáltatás elkerüli a csődöt.
A járat 1376 kilométert tenne meg egy irányban Prága és az északi-tengeri kikötő között, valamivel kevesebb, mint tizenöt óra alatt.
Az éjszakai járat kora este indulna Prágából, Brüsszelbe pedig a délelőtti órákban érkezne.
A koronavírus-járvány miatt a szervezőknek nehéz döntést kellett hozniuk: törölték a világ egyik legrangosabb buszkiállítását.
A cseh főváros évi 675 millió foritnyi pénzt költene a nightjetek népszerűsítésére, az üzemeltetési költségek támogatására.
Az Eurostar tavasszal Amszterdam és London, valamint Rotterdam és London között indít járatokat brüsszeli átszállás nélkül.