Búcsúznak az El Al Jumbói, megavásárlásra készül a Volánbusz Zrt. – ez történt a héten a közlekedésben

iho   ·   2019.08.04. 20:10
68_acsev

Július 29., hétfő. Az utolsó három Boeing 747-esét is kivonja forgalomból október végéig az izraeli légitársaság. Az El Al 1971-ben lett üzemeltetője az ikonikus utas- és teherszállítónak, összesen nem kevesebb, mint 23 példányát repültette a legfrissebb 8-as szérián kívül valamennyi sorozatból (-100, -200, -300, .400, -400F). Július elején nyugdíjazta a mostani Jumbo-flottából a legidősebb, 25 évet szolgáló 747-400-asát, egyébként mindez az általános géppark-frissítés jegyében, ugyancsak fokozatosan kisorolja a társaság a 767-osait, nemrég hagyta el a szolgálatot egy 36 éve az El Al színeiben repülő kéthajtóműves 767-es.

Megérkezett a válasz a beruházást levezénylő NIF Zrt.-től, értsd, visszavonhatatlan a verdikt, lebontják a hajdúszoboszlói vasúti víztornyot. Mert: „A víztorony épületének bontását a NIF Zrt. a MÁV Zrt.-vel leegyeztetett tenderdokumentáció alapján végzi. A bontási munkálatok 2019. július végén kezdődnek meg az üzemeltetői tervjóváhagyás és mérnöki vélemény alapján történő megrendelői tervjóváhagyás után.A funkció nélkül lévő víztorony épületét a felsővezetéki hálózat közelsége, valamint az előkészítés alatt meghatározott üzemeltetői (MÁV Zrt.) igény miatt bontani szükséges.”

Július 30., kedd. Kiderült, vágányzár lesz augusztusban a Gödöllői HÉV-en. Kistarcsa, kórház és Kerepes között pótlóbuszokkal lehet majd utazni. A buszokon kerékpár is szállítható, karbantartási munkálatok miatt augusztus 5-étől szeptember 1-jéig a H8-as HÉV megosztott útvonalon, az Örs vezér tere és Kistarcsa, kórház, illetve Kerepes és Gödöllő között jár.

Ezen a napon újra megtudtuk, hogy elkészült az első húsz, sorozatgyártott IC+-kocsi. További hetven gyártását pedig előkészítették Szolnokon. Körülnéztünk a járműjavítóban, ahol javában zajlik a CAF-felújítás.

A magasabb költségszint miatt százmillió eurós veszteséget jelentett a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évben a Lufthansa Csoport – derül ki a légitársaság honlapján kedden közölt eredmény kimutatásból. Az eredmények szerint a csoport az előző év azonos időszakához képest három százalékkal 18,5 milliárd euróra növelte teljes árbevételét, a költségszint ugyanakkor ennél nagyobb mértékben, hét százalékkal emelkedett és 18,2 milliárd eurót tett ki. A kiigazított üzemi eredmény a tavalyi első fél évi eredményhez képest hatvan százalékot csökkent és 418 millió eurót tett ki. A csoport a 2019-es pénzügyi év első felét 116 millió eurós adózott veszteséggel zárta az egy évvel korábbi 713 milliós nyereség után.

Július 31., szerda. Elsőként jelentettük, hogy megavásárlásra készül a Volánbusz Zrt., az utóbbi évek talán legnagyobb volumenű beszerzése jöhet. A legfrissebb tender szerint ezúttal 460 új busz vennének, ezúttal is több kategóriában, a leosztás a következő:

  • 178 + opcióban további 17 elővárosi kivitelű, alacsony belépésű, kéttengelyes szóló,
  • 61 + opcióban további 6 regionális kivitelű, normál padlós, kéttengelyes szóló,
  • 60 + opcióban további 6 városi kivitelű, alacsonypadlós, háromtengelyes csuklós,
  • 120 + opcióban 12 elővárosi kivitelű, alacsonypadlós, háromtengelyes csuklós.

Augusztus 1., csütörtök. Ismét bővült a MÁV alkalmazás, már a HÉV születésnapi nosztalgiajárműveire is lehet az appon keresztül jegyet váltani. A szentendrei (H5-ös) HÉV vonalán június óta tesztjelleggel, a MÁV alkalmazással online vásárolt HÉV kiegészítő jeggyel is lehet utazni, Budapest közigazgatási határán túlra a MÁV-Start és a MÁV-HÉV együttműködésének eredményeként. E lehetőség tapasztalatait felhasználva, lehetősége lesz az utasoknak a MÁV alkalmazás segítségével jegyet vásárolni két különleges, világszinten egyedinek számító nosztalgiajárműre, amelyek augusztus 3-án, H8/H9-es vonalon állnak forgalomba a HÉV 132. születésnapi rendezvényhez kapcsolódóan.

Késett, de nem múlik? A Transmashholding gyakorlatilag kiszivárogtatta, hogy orosz–magyar leányvállalata közel áll a Dunakeszi Járműjavító megvételéhez.

Augusztus 2., péntek. Újra van 214-es pályaszámú villamos Szegeden, nem is akármilyen! Három év és két hónapja borzalmas baleset történt Szegeden a Széchenyi térnél: egy Szőreg felé, a 60-as vonalon közlekedő busz elsöpörte a 214-es Tatrát a kereszteződésben. A tuja július végére talpra állt, és immár közlekedik: előbb az 1-esen, majd a 4-esre kerül tartósan.

Változás történt a Budapest Airport élén: a tulajdonosok azonnali hatállyal dr. Rolf Schnitzlert nevezték ki vezérigazgatónak, aki Jost Lammerst váltja ebben a pozícióban. Rolf Schnitzler rendkívül tapasztalt repülőtéri vezető, akinek alapos ismeretei vannak a fővárosi repülőtérről.

Két vasútvonalat is elmosott a pénteki zivatar. A pécsi intercityket, illetve a Mernye és Tab között a személyvonatokat buszokkal pótolták.

És persze azt se feledjük, hogy megjelent a friss Indóház, a lap tartalmát itt olvashatják.

Augusztus 3., szombat. Torlódás a Csongrád megyei határátkelőhelyeken. Rengeteg a Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkás, de nyaralni is sokan tartanak a Balkánra, ezért például a röszkei autópálya határátkelőnél többórás várakozásra kényszerültek az autósok. (A helyezet vasárnapra romlott…)

Sztrájkveszély a Heathrow-n. Összesen több mint 170 járat törlésére készülnek a londoni Heathrow repülőtéren hétfőn és kedden a bérviták következményeként kialakult sztrájkveszély miatt.

Augusztus 4., vasárnap. Erős ülésszám csökkenés várható az Air France nagytávolságú, szélestörzsű járatain: 2022-ig minden A380-astól meg fog szabadulni a francia légitársaság. A négyhajtóműves, a társaság hálózatán ma már gazdaságtalannak minősülő gépeket 516 utasra rendezték be. Az bizonyos, hogy első körben csupán kilenc szélestörzsű, de kéthajtóműves gépet vásárolnak majd. A szóba jöhető versenyzők: az Airbus A330-900neo, a modernebb A350-900 vagy a Boeing 787-9.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek