Budapest–Berlin Nightjettel?

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2018.09.14. 16:15
NJ_01

Ami biztos: lesz Nightjet Bécs és Berlin között decembertől, mégpedig Lengyelországon keresztül. Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) ugyanis a honlapján már elkezdte a vonatjegyek értékesítését is a járatra. A vonat 22:10-kor indul majd Bécs főpályaudvaráról, 9:16-kor érkezik meg a berlini főpályaudvarra. A vonat Észak-Morvaországon keresztül és Lengyelországon át, Wroclawot érintve éri el a német fővárost. Visszafelé Berlinből 18:41-kor indul majd, Bécsbe pedig 6:49-kor érkezik.

(fotó: ÖBB)

A Cseh Vasutak szóvivője szerkesztőségünknek elmondta, a vonatra Leventeváron (Břeclav) közvetlen kocsikat is csatolnának a járatra, mégpedig Budapestről. Ugyanez lehet tehát visszafelé is, Berlinből lesz budapesti közvetlen kocsi is a Nightjeten. A cseh menetrendtervezetből pedig az is kiderül, hogy a Metropol EN igazából már csak Leventevár (Břeclav) és Budapest között közlekedik majd, a prágai közvetlen kocsikat oda és onnan egy belföldi InterCity (IC 572/573) viszi majd el. A közvetlenkocsizás átka azonban jócskán rányomja bélyegét a Budapest–Prága kapcsolatra, hiszen Prágából Budapest felé több mint három és fél órát (1:25-től 4:59-ig), Budapestről Prága felé pedig, kapaszkodjanak meg, hat óra és egy percet (23:01-től 5:02-ig) vesztegelnek majd a közvetlen hálókocsik. Az utolsó Metropolitant, ami 17:40-kor indul a Nyugatiból és ami eddig csak Brnóig közlekedett, azt Prágáig hosszabbítják 0:09-es érkezéssel.

A Bécs–Berlin Nightjet járaton a vonatjegyek 29 eurótól érhetők el, ha nem kérünk háló- vagy kusettfelárat. Ezek természetesen megdrágítják a jegyet, a kusettért plusz 20 eurót, a hálókocsiért pedig plusz 40 eurót kérnek a turistaosztályon (három ágyas fülke). Aki pedig zuhanyzós Single fülkét akar magának, az 169 eurót fizet egy irányban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek