Budapest üdvözli Bécset

Istvánfi Péter   ·   2012.02.17. 10:00
00

Az Ausztriával közösen rendezendő világkiállítás ötlete 1987-ben vetődött fel. Az akkor még a vasfüggöny mögötti és a szabad nyugati ország közös rendezvénye egyedülálló lett volna, ha megvalósul. A hazai rendszerváltás után a nagyívű, grandiózus tervek zsugorodni kezdtek, először az általános világkiállítás visszaminősült egy témát feldolgozó szak-világkiállítássá, majd visszalépett Ausztria, végül gazdasági okokból Magyarország sem vállalta egyedül a kiállítás megrendezését. A világkiállításra való felkészülés jegyében megépült viszont a Lágymányosi híd és a Tüskecsarnok, valamint rendezték az egykori Budapest–Dunaparti Teherpályaudvar területét. (Ma a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája található a helyén.)

A világkiállítást, valamint a két város kapcsolatát népszerűsítendő 1989-ben érdekes akciót szervezett a bécsi Wiener Linien és a BKV. Kölcsönös kocsicsere keretében néhány hétig négy bécsi Steyr SC 6F 72-es midibusz járt Budapesten, a 15-ös busz vonalán.

Az SC 6F típusú midibuszok első képviselőjét, az SC 6F 55-öt 1976-ban mutatták be. Két év alatt összesen húsz kocsit vásárolt a bécsi közlekedési cég a huszonnyolc utas befogadására képes járműből. A kocsik beváltak a városi forgalomban, ezért tíz év múlva további huszonkét midibuszra kapott megrendelést a Steyr. Az új kocsik már erősebb, 75 lóerős motort kaptak, amihez háromsebességes félautomata ZF váltó kapcsolódott. A buszok a motor teljesítményére utalva a SC 6F 72 típusszámot kapták. Az SC 6F midibuszok egészen 1995-ig szolgáltak Bécsben, ekkor váltották őket le az MAN licenc Steyr NM155-ös midibuszok.

Az első Steyr SC 6F 72 a Boráros téren<br/>A képre kattintva galéria nyílik!<br/>(A képek a szerző gyűjteményéből származnak)

Magyar részről egy Ikarus 280-as járt Bécsben. A bécsi kocsikkal ellentétben a budapesti busz a menetrendi forgalomban nem vett részt, mindössze különjáratokat végzett. A jármű oldalán a „Budapest üdvözli Bécset”, illetve „Budapest Grüsst Wien” felirat volt. A kocsi a bécsi akció után még évekig viselte ezt a matricát Pesten.

Kapcsolódó hírek