Mindenféle problémánk van a 40 a vonal hétfőn indult vágányzárával. Az első legfontosabb: a sorrend. Nulladik lépésnek kellett volna lennie az Érd állomásról kiágazó, 40a-30a vonali összekötővágány megépítésének, ehelyett az lesz a végső aktus. Mivel nincs meg az átkötés, a fél 40-es vonal megbénult, a teherfuvarozók soha nem látott mértékben szívnak, de az utasok sincsenek elkényeztetve. Persze a vasútbarátok örülnek, hogy dízelparadicsommá változott a Fehérvár–Pusztaszabolcs és a Fehérvár–Komárom vonal, ezen a tengelyen lehet ugyanis eljutni a Dunai Finomítóba és Dunaújvárosba.

Érd alsó és Tárnok között robog egy S42-es személyvonat Dunaújváros felé a 30a vonalon (képek: Vörös Attila)

Az összekötővágány hiányát a Start erőből kénytelen megoldani, az S40/42-es vonatok és egy pár pécsi intercity (a Tubes) esetében legalábbis. Itt nincs pótlóbuszozás, mint a távolsági vonatoknál, a járatok végigközlekednek a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs között. Csak egy kics csavarral, az alábbi útvonalon: Kelenföld–Érd alsó–Tárnok–Érd felső–Érd–Pusztaszabolcs. Igen, kétszeri irányváltással annak összes velejárójával. Mindez azt eredményezi, hogy mire a személyvonat elhagyja Érdet, már fél órája ott kóvályog.

Tárnok és Érd felső között az előző személyvonat

Úgyhogy aki részt akar venni az Érd-challenge-ben, az megpróbálhatja háromszor is lefotózni ugyanazt a járatot száz méteres körön belül. Nem nagy kunszt, mivel az irányváltások Tárnokon és Érd felsőn menetrend szerint 7-10 percet vesznek igénybe – a valóságban szerencsére nem példa nélküli az ötperces fordulás sem. Ezt az teszi lehetővé, hogy kizárólag Flirt motorvonatokkal játszák le ezeket a köröket, az érintett intercity vonatok is Flirtből vannak.

Érd felső és Érd állomás között az S42-es. Már fél órája Érden van

Különben információink szerint volt magánvasút, aki szintén bevállalta volna ezt a keringőt, és a 150 kilométeres kerülő helyett inkább kétszeri irányváltással ment volna a 40-es vonal felé. A társaság a szerelvénye mindkét végére sorozott volna egy-egy Kocúrt, mindkettőn külön személyzettel, így az irányváltásokhoz nem kellett volna fékpróba, kocsivizsgálat és társai. Nice try, de nem úgy van az, a MÁV azon nyomban kiadta utasításban, hogy a terelés ideje alatt Érd felsőn nem közlekedhet tehervonat, mert... csak. De ugyanígy a beharangozott napi negyven tehervonat sincs sehol a Székesfehérvár–Pusztaszabolcs vonalon. Viszont a hatalmas forgalomra hivatkozva a személyvonatokat kisöpörték a 44-es vonalról, pótlóbuszok járnak helyettük. Így néhány nap eltelte után nyugodt szívvel állítható, hogy a Bézék, vagy legalább a frekventáltabb néhány pár járat nyugodtan beférne a fiktív tehervonati menetvonalak és a valós tehervonatok közé. Napközben meg menjen a pótlóbusz a négy-öt utassal, és dübörögjenek a Szergejek!

Egyszer lent, egyszer fent

És végül még egy érdekesség: a G43-as járatoknak Budafok és Tárnok között egy lehetőségük van a megállásra. Önök szerint hol várják a legtöbb utast a járatra? Hát nem Érd alsón, hanem a Nagytétény szélén elhelyezkedő Kastélypark megállóban. Érd alsót meg úgyis kiszolgálja a már korábban említett, erre kiránduló pusztaszabolcsi személyvonat. Információink szerint a Start kifejezetten szeretett volna Érd alsón is megállni, de a KTI nem hagyta. Tessék megszokni, vagy fellázadni!

* *

Fotós kollégánk cégeknek és magánszemélyeknek is vállal fotózást: esküvő, rendezvény, portré, családi képek műfajában keressék bátran Attilát az alábbi elérhetőségein!

Honlap: vorosattila.com
Facebook: Vörös Attila fotó
Instagram: vorosatil_ae
Mail: voriae@gmail.com

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!