Csehország 233 milliárd koronát költ közlekedési projektekre

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.10.19. 18:45
kiskep

A cseh kormány elfogadta a Közlekedésügyi Minisztérium infrastruktúra-fejlesztésekről szóló tervezetét, amelyet a következő két évben kezdhetnek meg. A beruházás összege eléri a 233 milliárd cseh koronát (körülbelül 2800 milliárd forintot). Az információt Csehország kormányának honlapján tették közzé. A körülbelül kétszázra tehető közúti építkezések közé a dokumentum szerint besorolták a dél-csehországi D3-as autópálya hiányzó szakaszait, az R35-ös számú gyorsforgalmi utat Opatovice nad Labem mellett, a D1-es autópálya teljesen új szakaszát Přerov és Lipník között, valamint a D11-es autópálya Hradec Králové és Smiřice közti szakaszát.

Tervezett közúti infrastruktúra-fejlesztések Csehországban 2014 és 2016 között<br>forrás: Ředitelství silnic a dálnic, ŘSD

A 2014 és 2016 között megkezdhető közlekedési projektek listájának kidolgozásával Antonín Prachařt, cseh közlekedésügyi minisztert bízták meg a kormánypártok vezetői még szeptember elején. Az Állami Közlekedési Infrastruktúra-Alap költségvetése által jóváhagyott tervezet elemzők szerint túl optimista.

A csehországi autópálya- és közúti hálózaton összesen 130 milliárd korona (körülbelül 1500 milliárd forint) értékben foghatnak hozzá különböző építkezésekhez, ebből hozzávetőlegesen 100 milliárd koronát (1200 milliárd forint) fordítanak autópálya és gyorsforgalmi utak építésére. A vasúti infrastruktúra-fejlesztésre 97 milliárd korona (körülbelül 1100 milliárd forint) jut, s 6 milliárd korona (72 milliárd forint) értékű lehet a vízi utakra fordított beruházások összege.

Természetesen a terveknek van szépséghibája is. Szinte biztos, hogy minden infrastruktúrafejlesztést nem tudnak majd a tervezett időszakban elkezdeni, a lista túl optimista. A munkákat ugyanis nehéz lesz elkezdeni olyan szakaszokon, ahol még meg sem kezdődött a közbeszerzési eljárás. Az építési engedély pedig a nyilvánosságra hozott projektek több mint a felénél még hiányzik.

Ústí nad Labem

Érdekes, hogy a félkész D8-as autópálya Litoměřice közelében földomlással sújtott szakaszának folytatása is szerepel a jövő évben megkezdendő munkálatok között. Ezt biztos, hogy nem tudják majd teljesíteni, hiszen még nagyon sok földmunka vár a kivitelezőre. Ennek a projektnek a sikerességét maga Prachař is megkérdőjelezte már szeptemberben, mivel a helyreállítási munkák csak nagyon lassan haladnak. A miniszter szerint legalább nyolc hónappal tolódik a helyreállítási munkálatok befejezésének időpontja.

Az infrastruktúra-fejlesztési munkák előkészületi fázisát egy új törvénymódosítás gyorsíthatja meg, amelyet a cseh kormánynak már szeptember közepén sikerült elfogadni. A törvénymódosításnak köszönhetően az állam sokkal több pénzt ajánlhat a szükséges telkekért, amely lehetővé teszi a gyorsabb és hatékonyabb telekfelvásárlást – állítja a közlekedési minisztérium. A másik nagy késleltető tényezője az építési munkálatoknak az a közbeszerzési eljárások túlzottan vontatott és időigényes volta. Az esetek többségében a résztvevő cégek a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulnak fellebbezésükkel, ezzel pedig késleltetik a közbeszerzési eljárás lezárását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek