Épülhet az M4-es Cegléd és Abony közötti szakasza is

iho/közút   ·   2018.03.22. 11:15
400px_m4_cegled_abony

2017 áprilisában az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közti szakaszán, majd néhány hónap múlva a Berettyóújfalu–Nagykereki országhatár szakaszon kezdődtek meg a munkálatok, amik a tervezett ütemezésnek megfelelően haladnak. Idén tavasztól pedig egy újabb szakaszon, Cegléd és Abony között dolgoznak majd a munkagépek.

A beruházás keretében 17,6 kilométer gyorsforgalmi út épül, ebből 6,1 kilométer új nyomvonalon, tizenegy és fél kilométer pedig a meglévő kétszer egy sávos szakasz bővítésével készül. Az utat úgy tervezték, hogy azt a későbbiekben autópályává lehessen fejleszteni, egyelőre száztíz kilométer per óra lesz az engedélyezett sebesség.

Cegléd és Abony között is épülhet az M4-es autóút (forrás: NIF Zrt.)

A fejlesztés során két különszintű csomópont épül a meglévő 4-es főút és az Abony felé vezető 40-es főutat összekötő 401-es út csatlakozásánál, valamint a 4-es főút és az Abonyt Újszásszal összekötő 3122-es út csomópontjában. A szakaszon négy új aluljáró épül, továbbá felújítanak három aluljárót és egy felüljárót. A beruházás részét képezi ezen kívül 1,2 kilométer kétszer egy sávos út, 1,1 kilométer kétszer egy sávos mellékút, valamint három kilométer kétszer egy sávos burkolt önkormányzati út felújítása, továbbá 6,57 kilométer önkormányzati földút építése is. A Tápiószelét Abonnyal összekötő út térségében egy kétoldali, egyszerű pihenő is létesül. A lakosság komfortérzetének növelése érdekében 1,7 kilométer hosszan zajárnyékoló fal épül. A beruházásnak köszönhetően, 2019 negyedik negyedévtől tehermentesülnek a települések, gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés Szolnok és a főváros között, ezzel javul a térség megközelíthetősége és gazdasági helyzete.

Szolnok számára a Modern Városok Program első és legfontosabb ígérete az M4 megépítése volt. A város számára ez a fejlesztés elengedhetetlen, hiszen számításaink szerint minden megépülő kilométer ötmilliárd forint működő tőkét jelent majd a térségnek. A város tervei között szerepel új ipari területek kialakítása, amelyeknek alapvető feltétele a jó közúti infrastruktúra. A jászsági megyeszékhely a gyorsforgalmi utak fejlődésétől azt reméli, hogy élénkül a gazdaság és új vállalkozások települnek a térségbe. A 4-es számú főút korszerűsítése már húsz éve esedékes volt. Szolnok gazdasága az elmúlt években hatvan százalékkal bővült, az adóbevételek egymilliárd forinttal nőttek, a mostani beruházás pedig további tőkét vonzhat a környékre.

A kormány 2015-ben döntött úgy, hogy a megyei jogú városokat be kell kötni a gyorsforgalmi úthálózatba. Az M4 megépítése is ezeket a célokat támasztja alá. Az Üllő és Cegléd közötti szakaszon már zajlik a kivitelezés, néhány héten belül pedig Cegléd és Abony között is elindulnak a munkák. A vállalkozó jelenleg a töltésanyag beszállításhoz szükséges depókat építi ki.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezés nyertese a Duna Aszfalt Kft. és a Mélyépítő Kft. A kivitelezés nettó összege: 26,31 milliárd forint.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek