Fejlesztette konzervgyártási technológiáját a máriapócsi Gloster Kft.

MTI/iho   ·   2017.08.14. 12:03

Az MTI-nek adott közleményük szerint a Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. több mint 764 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című pályázaton a Széchenyi 2020 program keretében. A társaság olyan technológiát fejlesztett ki, melynek során a konzervek tartósításhoz nem alkalmaznak tartósítószert vagy egyéb mesterséges adalékanyagot, helyette vákuumzárási és hőkezelési eljárást alkalmaznak. Az üzemcsarnokot is bővítették. A beruházásnak köszönhetően a vállalat hetvennyolc munkahelyet tudott megőrizni és nyolc új álláshelyet teremtett.

A Gloster Kft. évente közel húszmillió üveg  zöldség- és gyümölcskonzervet állít elő, az uborka- és meggykonzerv kategóriában piacvezető, meghatározó exportőr. A vállalkozás elsődleges piaca Magyarországon kívül Németország, Hollandia és a balti országok, illetve Oroszország. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-os 2,6 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétele elmaradt a 2015-ös 3,3 milliárd forinttól. Adózott eredménye a tavalyelőtti csaknem 263,6 millió forintról 2016-ban 128,4 millió forintra csökkent.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek