Jekatyerinburgi metrókat újított fel a Transzmasholding

iho/vasút   ·   2020.02.05. 15:00
400px_jekatyerinburg_metro_81_717_5

A Jekatyerinburgi Metró tavaly júliusban állapodott meg a Transzmasholdinggal (TMH) negyvennégy metrókocsi korszerűsítéséről. A kontraktus értelmében a járművek felújítása 2020 augusztusáig be kell, hogy fejeződjön. A modernizálásnak köszönhetően a kocsik élettartama tizenöt évvel nő meg. A TMH eddig húsz kocsit épített át, amelyek közül tizenkettő már utasokat szállít, további nyolc pedig a típusengedélyezési teszteken vesz részt és február folyamán forgalomba is áll – jelenti a Railway Pro.

Összesen negyvennégy 81-717.5/714.5 sorozatú jekatyerinburgi metrókocsit újít fel a Transzmasholding (kép forrása: Railway Gazette)

A 81-717.5/714.5-ös sorozatot 1988-ban kezdte el gyártani a Transzmasholding-leány Metrovagonmas Mityiscsi (MVM). A típus kilencven kilométer per órás üzemi sebességre képes, a kocsik hossza egyenként 19,2 méter. A szerelvények két végén található vezérlőkocsikba háromszáznyolcan, a betétkocsikba pedig háromszázharmincan férnek el, így akár ezerhatszázan is bezsúfolódhatnak egy ötkocsis szerelvénybe. A 31 éves élettartamra tervezett vonatokat kollektor-típusú motorokkal, időtálló forgóvázakkal, tűzálló elektromos csomópontokkal, különböző vészjelző rendszerekkel, valamint tűzoltórendszerrel látta el a gyártó.

A típus egészen 2014-ig szerepelt a gyártó járműkínálatában. A sorozat járműveiből több száz dolgozik az orosz nagyvárosok metróhálózatán, például Moszkvában, Szentpéterváron, Nyizsnyij Novgorodban, Novoszibirszkben, Szamarában és Jekatyerinburgban. Továbbá megtalálhatók egyes FÁK-köztársaságok nagyobb városaiban is: Ukrajnában Kijevben, Dnyipróban és Harkovban, Fehéroroszországban (Belarusz) Minszkben, az azeri főváros Bakuban, Üzbegisztánban Taskentben, a grúz főváros Tbilisziben, Örményországban pedig Jerevánban. Ezek mind a széles, 1524 milliméter nyomtávolságú verzióból valók. Ezen felül a volt keleti blokk néhány kelet-európai városában is, például Szófiában, Varsóban, Prágában, és persze Budapesten is közlekedik számos normál, 1435 milliméter nyomközű szerelvény.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek