Folytatódtak a Fiumei utat érintő villamosvonal felújítások április 13-ával kezdődően, a Teleki térről a Fiumei útra érkező szakasz kitérőit cserélték ki, ezért a 28A jelzésű villamos a 24-essel együtt a Keleti pályaudvarig közlekedett. A Népszínház utcát az Orczy tér felől a Dobozi utcán át a Salgótarjáni utcáról a Fiumei útra, majd a Teleki teret megkerülve pótlóbuszok járják a tervek szerint május 5-éig.

A villamospótlásra a BKV cinkotai üzemegysége küldött autóbuszokat, hétköznap a csúcsidőben 3-4 percenként köröző járatokra alacsonypadlósok mellett leginkább Ikarusok jutottak. A napjainkra egyre kevesebb magaspadlós 260-as Ikarusból szinte mindegyik kívül-belül felújított példány volt, a két hét alatt megfordult a vonalon az ország legfiatalabbnak mondott példánya is, de napokon át mostanra már ritkaságszámba menő 415-ösök is indultak a Blaha Lujza térről.

Indulás a kocsiszín elől a Blaha Lujza tér irányába, hétköznaponta leginkább Ikarusokkal (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A Népszínház utcai szakaszon még két napjuk van a magaspadlós járműveknek, hogy a 99-es járat buszaival együtt közlekedjenek, a hétvége viszont már az alacsonypadlósoké és ha nem lép fel valamilyen műszaki akadály, május 5-től újra teljes vonalon a villamosoké lesz a főszerep Józsefváros szívében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!