Kétszáz Desiro ML az ÖBB flottájában

iho/vasút   ·   2020.02.06. 18:00
Cityjet_01

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) még 2010 áprilisában állapodott meg a Siemensszel összesen legfeljebb kétszáz motorvonat vásárlásáról, a szerződést 2013 elején véglegesítették. Az osztrákok első körben százegy Desiro ML-t rendeltek meg, melyek közül 31 elővárosi, S-Bahn verziójú (4746 sorozat) és 70 regionális kivitelű (4744 sorozat).

Az első vonat 2014 őszén gördült ki a Siemens krefeldi üzeméből. A következő húsz járművet is ott építették meg a németek, a többinek azonban már csak a főbb részegységeit gyártották le Krefeldben, a készre szerelés már az ÖBB Bécs-jedlersdorfi üzemében zajlik.

Lehívta a keretszerződésből rendelkezésre álló utolsó mennyiséget is az ÖBB, így hamarosan kétszáz Desiro ML cityjet-szerelvény szaladgálhat majd Ausztria-szerta (fotó: ÖBB)

A távolsági prémiumszolgáltatás railjettel elkezdett elnevezési mintát követve az ÖBB a cityjet márkanevet adta a típusnak. A motorvonatok 2015 végével kezdődően álltak forgalomba Bécs elővárosi vonalain, valamint Alsó-Ausztriában, Felső-Ausztriában és Stájerországban.

2016-ban újabb 64 Desiro ML-re nyújtotta be igényét az ÖBB, majd 2019-ben további 24 S-Bahn kivitelű vonatot hívtak le a keretszerződésből – a „cityjet eco” elnevezésű járművek ráadásul átalakíthatóak lesznek akkumulátoros üzemre is, így a nem villamosított vonalakon is közlekedhetnek majd. A fennmaradó tizenegy, szintén akkumulátoros üzemre képes vonat megvásárlására idén év elején került sor, ezeket 2021 végéig vehetik át. Az új szerelvényekre a Siemens már gyárilag feltelepíti az Európai Vonatbefolyásolási Rendszert (ETCS), a meglévőeket pedig 2023 végéig látják el a rendszerrel – jelenti az International Railway Journal.

Az ÖBB háromrészes Desiro ML-jei 75 méter hosszúak, legnagyobb üzemi sebességük 160 kilométer per óra, összteljesítményük 1880 kilowatt. Az ajtóknál a belépőmagasság hatvan centiméter. A regionális kivitelen 259 ülés található, az utascsere pedig oldalanként négy ajtón zajlik, az elővárosi Desirókon a gyorsabb utascsere érdekében oldalanként már hat ajtó található, ennek megfelelően az ülőhelyek száma is kevesebb kicsivel: 244 szék áll az utasok rendelkezésére. A légkondicionált utastérben természetesen alapszolgáltatásnak számítanak az asztalok, a wifi, a hálózati csatlakozók, vagy a nagy méretű utastájékoztató kijelzők, az utazás további kényelmét pedig olyan szolgáltatások fokozzák, melyek addig csak a távolsági vonatokon voltak elérhetők: ilyenek például az olvasólámpák vagy az árnyékolt ablakok – számol be a Railway Pro.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek