Levegőben a legnagyobb Cessna!

iho   ·   2016.10.10. 08:45
cim

Első alkalommal emelkedett a levegőbe a kansasi Wichitában a Cessna legújabb, és eddigi legnagyobb gépe, a Citation Longitude, a „super-midsize” kategóriába készülő, és a cég szerint „forradalmi újdonságot” jelentő típus.

(fotók: Cessna)

A szűzfelszállás híre annyiban is meglepetés, hogy mindössze tizenegy hónappal azután történt, hogy a cég bejelentette a típus programját. Az ok feltehetően az, hogy a Cessna világosan érzékelte a piaci igényeket erre a gépnagyságra: valóban meglepően nagy a gép a Cessna eddig Citation-jetjeihez képest; a Latitude, a Citation X és a Sovereign, a típusaihoz, tizenkét utasra méretezték, plusz, ami még fontos, a gépben az utasok által is hozzáférhető módon alakítottak ki jókora poggyászteret. Az eddigi legnagyobb gép a családban a Sovereign volt 19,35 méteres törzshosszal, a Longitude törzse három méterrel hosszabb, a szárnyfelülete valamivel kisebb, de a szárnya erősebben nyilazott. A kabin szélessége csaknem két méter, a magassága 183 centi, vagyis valóban kényelmes és tágas a kategóriájában.

A Longitude a portálunkon is bemutatott és két éve repülő Latitude törzsszerkezetét örökölte meghosszabbítva, ennek megfelelően több mint hét és félméteres kabinnal, viszont T-vezérsíkkal. A szárnykiképzést pedig a Hawker 4000-től vették át, a Hawker ugyanis feladta ennek a típusának a programját, hogy csak légcsavaros gépeire koncentráljon. A háttér az, hogy a Cessna, a Beech és 2014 óta a Hawker is ugyanahhoz a cégcsaládhoz tartozik a Textron óriáskonszern leányvállalataiként. A  már sikerrel kidolgozott fontos szerkezeti elemek némi magyarázattal szolgálnak a kimagaslóan gyors fejlesztésre. Viszont újdonság a fly-by-wire használata a Cessnánál, igaz, ez egyelőre az elektromosan mozgatható spoilerekre vonatkozik.

Az első repülés két órán és két percen át tartott, a cég közleményeinek ilyenkor szokásos megfogalmazása szerint „pontosan a várakozásoknak megfelelően” sikeres volt. A két pilóta lepróbálta a gép kormányszerveit és fékszárnyait, tesztelték a stabilitását, a futót és a túlnyomásos rendszert. Heteken belülre ígéri a Cessna az első sorozatgyártásra kerülő példány repülését is, ami megintcsak azt jelzi, meglepően gyors a program előrehaladása, a magyarázat pedig feltehetően a meglévő és már kipróbált rendszerek és megoldások alkalmazása mind a Longitude, mind a Hawker felől.

A típus kapcsán a cég olcsó üzemeltetést ígér, FADEC vagyis digitális vezérlésű a Honeywell HTF7700L hajtóműveivel, 3400 mérföldes hatótávolsággal és 476 csomós utazósebességgel, 22 perc alatt éri el utazómagasságát, a 430-as repülési szintet. Tíz utas és két pilóta esetén 5847 kilométer a hatótáv, de ha csak öt utas van a fedélzeten, a lerepülhető távolság Mach 0.8-as utazósebességgel már 6250 kilométer, vagyis a gép bőven alkalmas például észak-atlanti utakra, és ehhez képest elég az 1500 méteres pálya a felszálláshoz. A tizenkét utas amúgy is inkább teoretikus adat, merthogy igazi luxuskörülményeket kevesebb személyre berendezve kínál a valóban tágas kabin.

A Cessna számára ezekben a napokban akadt más ünnepelni való is, egy hete adták át a Citation-családból az ötezredik példányt, egy Citation M2-t egy brit üzemeltetőnek. A cég 1972-ben kezdte a sikeres légcsavarosok után a sugárhajtású üzleti gépek gyártását, azóta a Citation egy valóban kiterjedt gépcsaláddá bővült, a kisebb, egypilótás, kiskategóriás jetektől egészen a most először repült legnagyobb Longitude-ig. A Cessna üzleti gépek flottája a cég szerint több mint 31 millió repült órát teljesített.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek