Liget a Liget téren

Kemsei Zoltán   ·   2012.08.22. 12:46
00

A Liget tér (Zalka Máté tér, Kőbánya, városközpont) a Pest–Szolnok vasútvonal megépítése óta központi helyet foglal el Kőbánya közlekedésében. Az itt található Kőbánya alsó annak idején komoly, többvágányos pályaudvar volt, szintben keresztezte a síneket a Kőbányai út, egészen 1944-ig. A vasútállomás közelsége, a téren áthaladó fontos villamosjáratok (köztemetői, Kápolna téri) miatt a kerület központi autóbusz-végállomása is itt alakult ki. A hely azonban szűkös volt a buszok számára: egy részüknek az Állomás utcában jelöltek ki végállomást, mások a Pataky István (Szent László) téren fordultak.

A Liget tér 1971-ben. A háttérben levő házsort az új végállomás építésekor bontották le, a villamos a régi Kőrösi Csoma Sándor útról kanyarodik<br>(forrás: Kőbánya közúti közlekedésének története, Budapest 1987)

Kőbánya központjának rendezését a hetvenes évek végén kezdték meg. Több házsort lebontottak, helyükön a ma is működő autóbusz-végállomást kialakítva, a Kőrösi Csoma Sándor út nyomvonalát áthelyezték, a régi, szűk utca sétáló-bevásárlóúttá vált. A többállásos buszvégállomáson akadt hely minden kőbányai viszonylatnak és a műszaki tárolásra is, a felépült Kőbánya-Centrum áruháztól gyalogos-felüljáró vezetett a vasútállomáshoz (később ezt a felüljárót lebontották). Az új Kőrösi Csoma Sándor út alá hatalmas aluljárót építettek: egy később elvetélt terv szerint a 2-es metró Népstadion állomásától kiágazva, a BNV főbejáratát is érintve idáig futott volna egy szárnyvonal.

A buszvégállomás ma, kihasználatlan hely akad bőven. A kép bal szélén régen a 62-es buszcsalád végállomása volt<br>(a szerző felvételei)

A három évtizedes hibernáció után 2012-ben érett meg a helyzet a Liget tér teljes átalakítására. A nyolcvanas évek elején kiépült buszvégállomás a mostani forgalomhoz képest túlméretezett, több autóbuszjárat (gyors 9-es, a 32-es buszcsalád, gyors 62-es) megszűnt, vagy nem érinti a teret, mások (217-es) jelentősen ritkultak a hivatásforgalom csökkenésével. Kőbánya önkormányzata a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ támogatásával pályázatot nyújtott be a tér rendezési terveinek kidolgozására, amit – teljes, azaz százszázalékos támogatással, mintegy 271 milló forintos összeggel – el is nyert.

A buszvégállomás a másik oldalról, háttérben Kőbánya alsó vasútállomás

A projekt beleillik a Kőbányán jelenleg is futó fejlesztések sorába: az Új köztemető környékének forgalmi rendezése, a Jászberényi út felújítása, a 2013-ban elinduló 1-es, 3-as villamosprojekt után a Liget tér és a Mázsa tér is emberarcúbb intermodális csomóponttá fejlődhet. Az autóbusz-végállomás területét jelentősen csökkentik, a fennmaradó területet – a Kőrösi Csoma Sándor sétányhoz hasonlóan – zöldítik, parkosítják. A 3-as villamos pályája füves burkolatot kap a Liget tér és az Ónodi utca között.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, dr. György István, városüzemeltetési főpolgármester-helyettes és Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a sajtótájékoztatón

A városképi javuláson kívül a környezetvédelmi és az esélyegyenlőségi elvárások is maradéktalanul teljesülhetnek a tervek szerint, amelyeknek kidolgozása mintegy két évig tart, ezek után nyújthatják be az újabb pályázatot a megvalósításra. Összehasonlításképp: a XVII. kerület központjának rendezése mintegy ötmilliárd forintba került.

Kapcsolódó hírek