Schneider 2009 óta a Szövetségi Népességkutató Intézet igazgatója. Az intézet elsősorban a Belügyminisztériumnak készít tanulmányokat. A Der Spiegel című lap most az ingázás hatásairól készített vele interjút.

– Egyre több munkavállalónak kell más településen munkát vállalnia. 2016-ban a német munkavállalók hatvan százaléka járt így, 2000-ben még csak ötvenhárom százalék. Problémává fogja magát kinőni az ingázás?

– Igen, bár vannak más számok, amelyek ezt még erősebben mutatják. Nálunk, az intézetben az ingázásra fordított idő áll a középpontban. Tudjuk, hogy negyvenöt perces napi ingázás már komoly egészségügyi károkat okozhat, de félórás utazás is stresszforrás lehet.

– Hány embernek kell ilyesmivel számolnia?

– A munkavállalók huszonhat százalékának több mint félórás utat kell megtenne. És ez a szám is emelkedik, 1991-ben még csak húsz százalék volt, azóta egyharmadával növekedett. Azonkívül azt is tudjuk, hányan utaznak akár egy órát, vagy még többet is: ez a dolgozók öt százaléka, azaz kereken kétmillió ember. És ekkora utazási idő akkor is előállhat, ha még a településhatárt sem kell átlépni.

– Mi a helyzet a heti ingázókkal?

– Az ő számuk 1991 óta megháromszorozódott, múlt évben 400 ezer ilyen munkavállalóról tudtunk, ez a dolgozók egy százaléka.

– Problémásnak látja ezt a helyzetet. Mik lehetnek a következmények?

– Nos, ilyen hosszú utakat megtenni nagyon megterhelő, rengeteg erőt igényel. Azonkívül az ingázással együtt jár az állandó időszűke, ami stresszforrás. A heti ingázóknál az is megfigyelhető, hogy környezetüktől szociálisan elidegenednek. Ez erősen megterheli a pszichét és megnöveli a burnout-szindróma esélyét.

– Teljesen mindegy, hogy milyen számokat húzunk elő, ingázás mindig volt és mindig lesz. Honnan ered ez a jelenség?

– Több oka van. Az egyik ok például, hogy ma több határidős állás van, mint mondjuk 25 éve. Egy ilyen állás érdekében kevesebben hajlandóak elköltözni. Azonkívül egyre több olyan párkapcsolat van, ahol mindkét tag dolgozik. Közülük csak kevesen tudnak úgy elhelyezkedni, hogy mindkettejüknek közel legyen a munkahelye. Fontos szerepet játszik a lakáspiac is: egyre többen költöznek ki a városközpontokból, mert ott túlságosan magasak a lakhatási költségek. Városokon belül a rövid utak is időtrablóak lehetnek, ez szépen lecsapódik ezekben a számokban.

– Lehetséges, hogy az emberek tulajdonképpen szívesen ingáznak?

– Az mindenesetre elmondható, hogy az emberek inkább bevállalják a hosszabb ingázást, mint a költözést. Ez ténylegesen mentalitásfüggő. Sajnos, az emberek egyre többször választják azt a lehetőséget, ami őket jobban megterheli, de az is igaz, hogy ez a választás egyre könnyebb lesz számukra.

– Mi által?

– A közlekedési infrastruktúra kiépítése által. A ma használatos ingázási útvonalak a többség számára mondjuk tizenöt évvel ezelőtt egyáltalán nem voltak bevállalhatóak. De amióta például gyors ICE-járatok vannak Berlin és Hamburg, Köln és Frankfurt között, ezeken az útvonalakon is egyre több ingázó jelenik meg.

– Melyik ingázás megterhelőbb, az autózás, vagy a közösségi közlekedés használata?

– A közlekedési eszköz nem perdöntő, sokkal inkább az utazással eltöltött idő. Vagy maga a kérdés, hogy az ember maga választotta-e ezt a helyzetet. Például azok számára, akik meggyőződésből, jobb lakáskörülményeket remélve költöznek el és vállalják be az ezzel járó ingázást, nem olyan nagy a megterhelés, mint azoknak, akik mondjuk egy cég költözése, vagy megszűnése miatt kényszerülnek rá.

– Hogyan lehet csökkenteni a terhelést?

– A nyomás akkor a legnagyobb, ha előre nem látható akadályokba ütközünk. Egy hirtelen támadt torlódás egy kutatás szerint ugyanolyan stressz-szint kiváltására képes, mint amit egy vadászpilóta bevetés közben átél. Ezt enyhíti az időbeli rugalmasság, amikor nem annyira fontos, hogy a munkát egy fél órával korábban, vagy később kezdjük. Ezenkívül minden egyes ingázás céljából megtett méternek megvan a maga stresszvonzata. Ezért is lenne fontos az otthoni munkavégzés terjedése. Már hetenként egy Homeoffice-nap is jelentősen hozzájárulhat az elégedettségérzet növeléséhez.

Mit tehetünk ehhez hozzá? Ezek a panaszok egy olyan országból hangzanak el, amelynek közlekedési infrastruktúrája számunkra álomszerűen kiépített, olyan színvonalon, amelyet mi még több évtized múltán sem fogunk elérni. A nagyvárosok különböző jellegű vasútvonalakon átszállás nélkül átjárhatóak, a közúti forgalom a településeket elkerülve zajlik, príma kerékpárút-hálózat van a belvárosokban és a településeken kívül is. Magyarországon senki nem foglalkozik az ingázás okozta egészségügyi problémákkal, az ingázáshoz szükséges hálózatok kiépítésével sem nagyon. Az ember örül, ha munkát talál – akárhol. Ha ehhez Gödöllőről Budaörsre kell ingáznia, akkor úgy, ha Gyálról Budakalászra, akkor úgy. Felhúzza a vekkert, kicaplat a buszhoz, átszáll, még egyszer átszáll, villamosozik, metrózik, buszozik, aztán egyszer csak beér a munkahelyére. Egészségügyi problémák? Ugyan már, mi bírjuk a gyűrődést, nem úgy, mint a haldokló nyugaton!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!