Korábbi cikkeinkben már utaltunk rá, hogy Budapesten tesztelik két héten át a Siemens-Rampini midibuszt. A 7,7 méter hosszú, 12 tonnás midibusz 44 embert tud szállítani, motorja 114 lóerős. Egy töltéssel 120-150 kilométert tesz meg, töltési ideje legalább két óra, a fékezésnél keletkező energiát pedig visszatáplálja a rendszerbe. Az olasz gyártó a Siemens vízhűtéses, háromfázisú elektromotorját használja. (A járműről további adatokat ebben a cikkünkben olvashatnak.)

Dízel és villany midi a Várban<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(képek: Vörös Attila)

A Budapesten most bemutatkozó villanybuszt csütörtök délelőtt mutatták be a sajtónak a budai Várban. Ludvig László, a Siemens Magyarország infrastruktúra és városok szekciójának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a jelenleg közlekedő 415-ös Ikarusok évente 30-35 tonna szén-dioxidot bocsátanak ki, míg a most bemutatott tesztbusz semmilyen szennyező anyagot nem enged a levegőbe. Hozzátette: bár a villanybuszok beszerzési ára magasabb, mint a dízelüzeműeké, üzemanyagköltségük ötven százalékkal, karbantartásuk pedig a hagyományos buszokéhoz képest harmadával alacsonyabb.

Fedezzen fel néhány apró különbséget a károsanyag-kibocsájtásban!

Jelezte, hogy több magyar városból és Budapestről is érdeklődnek a teljesen elektromos meghajtású buszok iránt, és az unió is támogatja ilyen járművek beszerzését. A budapesti midibusztenderrel kapcsolatban Ludvig László azt mondta, bíznak abban, hogy összességében előnyt jelenthet az elektromos meghajtás, bár tudják, hogy az ár nagyon fontos tényező.

Balról jobbra: Stefano Rampini, a Rampini vezérigazgatója, Dale A. Martin, a Siemens Magyarország elnök-vezérigazgatója és Ludvig László, a Siemens Magyarország infrastruktúra és városok szekciójának vezetője a sajtótájékoztatón

Stefano Rampini, a gyártó Rampini cég vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a buszt a sorozatgyártás előtt több évig tesztelték egyebek mellett Finnországban, Olaszországban Rómában és Perugiában, Bécsben pedig a Wiener Linien tizenkettőt rendszeresített belőle, és mindenhol pozitív üzemeltetési tapasztalatot szereztek. Budapest azért fontos helyszín a tesztelésre, mert nehéz terepviszonyok között és belvárosi dugókban egyaránt ki tudják próbálni a jármű képességeit.

Péntektől a 16-os vonalon keressék Rampinit!

Dale A. Martin, a Siemens Magyarország elnök-vezérigazgatója a bemutatón a cég több mint másfél évszázados magyarországi múltját emelte ki, kihangsúlyozva, hogy ők adták át Budapesten az első villamosvonalat és a kontinens első földalattiját is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!