Újabb CNG-hajtású autóbusz mutatkozott be Budapesten

iho   ·   2013.06.28. 14:00
00

Az IVECO-hoz tartozó, a közelmúltig Irisbus néven, a csehországi Vysoké Myto-ban készülő Citelis család tesztbusza először Sopronban, a Kisalföld Volánnál állt forgalomba június 10-én. A kétnapos tesztüzemet követően a jármű Kaposvári Közlekedési Vállalatnál, Pécsett a Tüke Busz Zrt.-nél, valamint a borsodi megyeszékhelyen, a Miskolci Városi Közlekedési Zrt.-nél  vendégeskedett.

Az országos tesztkörút két újabb állomással bővült, így a budapesti bemutatót követően az autóbusz Szegeden, valamint Zalaegerszegen áll forgalomba. A csongrádi megyeszékhelyen június 27-30. között megvalósuló próbaüzem azért is kiemelkedő jelentőségű, mivel a városban közszolgáltatási feladatokat ellátó Tisza Volán rendelkezik a legnagyobb, összesen 43 buszból álló gázüzemű flottával az országban.

A sűrített földgázzal hajtott járművek népszerűségét jelzi, hogy a cég ebben a hónapban tíz új, gázüzemű elővárosi és városi feladatokra alkalmas alacsony padlós autóbusz vásárlására írt ki közbeszerzési eljárást. A gázüzemű autóbuszt július 2 - 5. között pedig Zalaegerszegen próbálhatja ki az utazóközönség. A jármű hajtását itt biogázzal biztosítják majd, melyet az országban egyedülálló módon a Zalavíz szennyvíztisztító telepén állítanak elő.

Iveco Citelis CNG Budapesten<br/>(fotók: Aranyi Péter)

A 12 méter hosszú, teljes mértékben alacsony padlós, háromajtós autóbusz hajtásáról 290 lóerős, hathengeres földgázmotor gondoskodik, mely az érvényben lévő Euro V-ös normánál is szigorúbb, EEV környezetvédelmi kibocsátási normáknak is megfelel. A motor egyébként a jövő évtől életbe lépő, a korábbiaknál jóval szigorúbb Euro 6-os határértékek teljesítésére is készen áll.

A működéséhez szükséges – névlegesen 200 bar-os nyomásra sűrített – földgáz tárolására nyolc, összesen 1240 liter térfogatú, rendkívül erős kompozit szerkezetű gáztartály helyeztek el az autóbusz tetején. A bemutatott Citelis autóbusz összesen 87 személy szállítására alkalmas, melyből 24 ülőhely áll az utasok rendelkezésre. A második ajtónál kialakított peronon lehetőség van babakocsival és kerekesszékkel közlekedők utazására is, le- és felszállásukat pedig mechanikus rámpa segíti.

Az utastér szellőzéséről légkondicionáló, valamint tágas, elhúzható oldalablakok gondoskodnak. A tesztjármű nagy tartálytérfogata miatt egy feltöltéssel városi körülmények között körülbelül 500, míg települések közti járat esetén megközelítőleg 700 kilométert képes megtenni.

A Citelis szinte az egyetlen olyan alacsony padlós típus, amely nem alkalmazza a motortornyos megoldást, így a hajtás a teljes hátsó részt elfoglalja

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) év elején 1,6 milliárd forintot különített el, hogy támogassa a közlekedési társaságokat gázüzemű autóbuszok beszerzéseiben. Az elnyerhető összeg a szóló kivitelű járműveknél darabonként maximum 18 millió forint, míg csuklós változatoknál legfeljebb 24 millió forint lehet.

Magyarországon jelenleg körülbelül 50 CNG hajtású busz közlekedik, a támogatás révén ez a szám három-négyszeresére emelkedhet körülbelül egy év alatt. „A gáz meghajtású járművek használatának terjedésével a közösségi közlekedés széndioxid-kibocsátása és a szálló por koncentrációja, a városok légszennyeződése csökkenthető. A vissza nem térítendő támogatást az Új Széchenyi az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca” – jelentette ki Horváth Attila, az NFM zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára.

Az autóbusz magyarországi tesztjét a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület szervezte, melynek tagjai nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy zavartalan legyen a jármű hazai üzemanyag-ellátása. Magyarország ugyanis még jelentős lemaradásban van a megfelelő CNG-töltőinfrastruktúra kiépítése terén, mely hátráltatja a gázüzemű hajtás szélesebb körben való elterjedését.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.