Zöldbusz Zalaegerszegen

Ács Attila   ·   2012.03.16. 07:00
IPJ-473_fooldal

„Kék láng… Zöld jövő!” hirdette egykor a büszke felirat a debreceni metánbuszokon, azonban ez mára már sajnos csak egy szép emlék a múltból; 2010 nyarán ugyanis a Hajdú Volán kivonta a forgalomból a gázbuszait. A döntés tulajdonképpen a szolgáltatóváltás utózöngéjének is tekinthető, hiszen miután a DKV-Intertanker páros átvette a helyi autóbuszközlekedést Debrecenben, ezek a környezetkímélő járművek a helyközi vonalakra kényszerültek, ahol koruk, kialakításuk, végsebességük miatt csak korlátozottan feleltek meg. Noha anyagi szempontból éppen az utolsó hónapokban érte meg igazán közlekedtetni őket, a Hajdú Volán végül mégis a leállításuk mellett döntött.

A három Jelcz Szegedre, a Tisza Volánhoz került bérleti konstrukcióban, néhány Ikarust motor, váltó és gáztartályok nélkül magánszemélyek vásároltak meg, a többi jármű azonban a mai napig várja a reményteljes jövőt.

A társaság egyetlen MAN NG 232 CNG típusú autóbusza azonban most új gazdára talált, hamarosan Zalaegerszeg helyi közlekedésében fog részt venni.  A Zala Volán tavaly ősszel ismertette azon szándékait, miszerint a megyeszékhelyen gázüzemű autóbuszok forgalomba állítását tervezik elsősorban környezetvédelmi okokból, de a gázolaj egyre drasztikusabban emelkedő ára miatt az intézkedéstől hosszabb távon költségmegtakarítást is remélnek.

Az üzemanyagként használt biogázt a Zalavíz Zrt. állítja elő szennyvízből – a saját személygépkocsi-parkjuk egy részét tavaly óta már ezzel hajtják – a későbbiekben azonban szeretnék kiterjeszteni a programot a teherautóikra, az önkormányzati cégek járműparkjára, illetve a városi buszokra is – ez esetben viszont természetesen a töltőállomás kapacitásbővítése elengedhetetlen lesz.

Arra vonatkozóan egyelőre még nincsenek konkrét tervek, hogy mennyi és milyen CNG autóbusz vásárlását tervezik, de mindenképpen valamilyen európai uniós támogatás keretében képzelik el a beszerzést, hiszen egy ilyen jármű vételára körülbelül 25 százalékkal magasabb a dízel változatokhoz képest.

2008 nyarán Debrecenben<br>(fotó: Ács Attila)

A szóban forgó MAN 1996-os gyártású, két másik testvérével együtt eredetileg Mainzban szolgált, két év után viszont a helyi közlekedési társaság megvált tőlük. Kettő a müncheni repülőtérre került, ahol dízellé alakították őket, az MZ-SW 756 rendszámú járművet pedig 2003-ban a Hajdú Volán vásárolta meg. Debrecenben leggyakrabban a 10-es viszonylaton közlekedett egészen 2009. június 30-ig, majd a szolgáltatóváltás után a Debrecen-Hajdúsámson vonalon tűnt fel.

Vontatva érkezett meg Szegedre, ahol feltöltötték gázzal (Debrecenben erre jelenleg nincs lehetőség), majd innen a saját lábán távozott Zalaegerszegre, ahol tehát első körben tapasztalatszerzés céljából fog forgalomba állni valamikor az első félév folyamán.

Kapcsolódó hírek