Újabb konténervonat közlekedik Magyarország és Kína között

iho/vasút   ·   2017.11.09. 17:30
400px_csangsa_utvonal

Habár már nyár óta járnak konténerszállítmányok a magyar fővárosba a fontos kikötővárosnak számító Csangsából, keleti irányba most indul el az első transzport. Az RZD Logistics-leányvállalata az Európából keleti irányba vezető vasúti útvonalak további bővítésére törekszik, ennek egyik lépése az új fuvar. A tehervonaton található konténerek hétfőn hagyják el a fővárosi BILK-terminált, és húsz-huszonkét nappal később érkeznek meg a fontos kikötővárosnak számító Csangsában található Hszianing vasúti terminálba. Az új, teljes konténerszállítmányokat (FCL) tartalmazó járat Csapnál lép át az EU-ból a FÁK területére, majd keresztülhalad Ukrajnán és Oroszországon. Oroszországot a Bajkálontúli határterületen fekvő Zabajkalszknál hagyja el, majd a Kína északkeleti részén, Belső-Mongólia Autonóm Területen található Manzsoulinál lép be a világ legnépesebb országába. Ezt követően déli irányban folytatja útját, a Hsziang folyó mentén fekvő, közel hét és félmillió lakosú Csangsába – számol be a Transport Journal.

A Budapestről induló konténerek Ukrajnán és Oroszországon áthaladva lépnek be Kínába (forrás: FELB)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek