Búcsú a ZIU-9-es troliktól

iho/közút   ·   2012.12.29. 09:00
00_955_74_2012-12-21_IHO

Január 1-jétől már csak azok a trolibuszok vehetnek részt utasszállításban, amelyek előtte újból le lettek vizsgáztatva. December elején írtuk meg, hogy miért nem éri meg a BKV-nak a 30 év feletti átlagéletkorú ZIU-9B típusú trolibuszokat továbbra is a mindennapi utasforgalomban üzemeltetni. Vizsgára már csak három-négy darabot fognak felkészíteni, amelyeket üzemi célból vagy nosztalgiajárműként hosszabb távon is állományban tartanak. Számunkra ez azt jelenti, hogy 2013-tól – örömünkre vagy bánatunkra – már nem találkozhatunk menetrend szerint közlekedő ZIU-9-esekkel.

December 31., hétfő, 10 óra, Csáktornya park

<p>A búcsúmenet helyszínéül a 74-es viszonylatot választották, ahol 1977. április 29-én ZIU-9-esek váltották le az előtte itt közlekedő autóbuszokat. A képen a 955-ös troli látható a Hermina úton, december 21-én</p>

Mindazok, akik a hivatalos ZIU-búcsún részt szeretnének venni, december 31-én, hétfőn 10 órakor gyülekeznek a 74-es viszonylat Csáktornya park végállomásán. Onnan az érdeklődők számának megfelelő mennyiségű ZIU-troli indul a Károly körúti végállomás érintésével a Kőbánya garázs felé, ahol egy meglepetés várja a búcsúmenet utasait.

Szombaton és vasárnap is közlekednek

Akinek hétfőn nincs ideje, az se csüggedjen: szombaton rendszeresen találkozhatunk egy-két ZIU-trolival a 76-os vonalon. Ez december 29-én sem lesz másképp. Sőt, a BKK közleménye szerint a 74-esen és 78-ason is számíthatunk majd néhány példányra. Annak ellenére, hogy vasárnap a közelmúltban már csak elvétve láthattunk ZIU-9-est közlekedni, december 30-ára ugyancsak vonalankénti egy-kettőt ígérnek a 74-esen, 76-oson és 78-ason. A jelek szerint ez lesz az utolsó nap, amikor menetrend szerint járnak ZIU-k Budapesten. Hétfőn már csak a búcsún résztvevő kocsik lesznek kint.

<p>Indulni készül a 972-es trolibusz a 74A járat mexikói úti végállomásáról. Ehhez hasonló hangulatképeket utoljára vasárnap este készíthetünk</p>

Harmincnégy éve szolgálatban

Pénteken ünnepelte állományba vételének 34. évfordulóját a 904-es pályaszámú trolibusz. Pályafutását 1978. december 28-án kezdte. Születésnapját a kocsi a 78-as vonalon töltötte. Délután ugyan ki kellett hagynia néhány kört, mert pótlásra szorult az egyik visszapillantó tükre, miután a Nagymező utcában túl közel került egy szembejövő Solaris trolihoz. Ezen kívül viszont jól bizonyított a rangidős ZIU-9B, ami azért nem mindegyik társától mondható el. Akadt olyan kocsi is, amelyiket már egy-két kör után vontató vitt vissza a garázsba.
A 904-es évfordulója azért is figyelemre méltó, mert most először érte el egy utasforgalomban közlekedő budapesti trolibusz ezt az életkort. Hogy utódai közül valamelyik valaha meg fogja dönteni ezt a rekordot, arra elenyészően kicsi az esély.

<p>Az évfordulós trolibusz a Nefelejcs utcában, december 28-án. A ZIU-9-esek itt, az Erzsébetváros Csikágónak nevezett negyedében is évtizedeken keresztül része voltak az utcaképnek<br>(fotók: Hauenstein Mátyás)</p>

Kapcsolódó hírek