Nem rugaszkodunk nagyot, éppencsak Bécsújhelyig szándékozunk eljutni, hogy ezen a helyen is bezárjuk emlékeinkben a magyarországi vasúthálózat és a Südbahn vonala között tátongó rést. És persze a GYSEV mágikus nyugati végére is szeretnénk egy pillantást vetni.

A tavasz eleji napsütés a soproni vasútállomáson utazásra csábít, háromnegyed kettő előtt pár perccel a bejárattól jobbra lévő kis kutricában kapom kezembe a kétezer forintba kerülő jegyet Bécsújhelyig, ami meglepetés: azt gondonánk, hogy az integrált szemlélet fellegvárában egyablakos kiszolgálás van már. De nem, a nemzetközi jegy az még itt is valami egzotikus dolog, amiért egy külön irodaszerűségbe kell befáradnia a kedves utasnak, igaz, ott már inkább patikában érzi magát.

A hetedik vágányhoz vezető külön aluljáró még az évtizedekkel ezelőtti határhelyzetre és elszigeteltségre emlékeztet, a központi csarnok „nagy” aluljárója csak a belföldi vonatokat fogadó és indító peront szolgálja ki, immár idejétmúltan. Állapota viszont kiváló, szemben például a később épült szombathelyivel. Van itt azért egy kisebb gubanc, Sopronban is zsákaluljáró épült, aki a Lővérek felől szeretne megérkezni az állomásra, annak a fél világot meg kell kerülnie, hogy végül is a város felől érje el a vonatát.

A 7b-vágányon éppen beérkezik az ÖBB klasszikus piros-kék-fehér Jenbacher-szerelvénye Bécsújhely felől és összezár az ott álló GYSEV-szerelvénnyel, ez utóbbi valamilyen okból lezárva fog majd velünk gurulni, szép, hosszú, és mindenekelőtt sznípompás kígyót képezve az egyre havasabb tájban.

Bécsújhely felé készülődik a csatolt Jenbacher Sopronban (a képre kattintva galéria nyílik a szerző felvételeiből)

Elindulunk, a vasúti átjáróban régi emlékek villannak fel egy elegáns, íves vonalú gyalogosfelüljáróról, amelyet a villamosítás során kellett lebontani – a korlátja még megvan a gazban. Ez a városi vonalszakasz jó példa arra, hogy a vasút és a sűrű, városias beépítés milyen jól megélhet egymás mellett: roncsderbinek, végeláthatatlan, elhanyagolt vasúti sivatagnak nyoma sincsen. A volt Sopron-Délin megállás nélkül porzunk át, a Sztrogoff Mihály-film moszkvai állomásfőnöke sem integet nekünk, sehol senki. Ágfalva évtizedek óta használaton kívüli állomásépületét is csak mozgó vonatból lehet szemrevételezni, a kis faluhoz képest meglepően nagy, hirtelen Dunaharaszti ugrik be...

Szép a napsütötte, hullámos sík, melyen délról a Soproni-hegység sötétebb tömbje zárja le a kilátást, vonatunk meglepően gyorsan tolja az enyhén kanyargós pályán. Lépésfalva-Somfalva (Loipersbach-Schattendorf) kétvágányos állomása következik, szemből Herkules vontatta City-Shuttle keresztez. Felszálló nincsen, a peronon az osztrák határrendészet két figurája mozog láthatósági mellényben, minden ablakon benézve próbálják meg kiszűrni az illetéktelen határátlépőket. Nem találnak senkit, gázfröccs, pillanatokon belül megint százhússzal száguldunk a napsütésben.

Márcfalva-Fraknónádasdon a megálló mellett óriási parkoló, Diósjenőn, vagy Nógrádon is elkelne ekkora. Itt már felszállók is vannak, eddig ugyanis üresen jöttünk. Jegyvizsgáló azonban sem eddig, sem ezután nem jelentkezett, nincs is a vonaton, a mozdonyvezető a kis elefántfül-tükörből ellenőrzi a le- és felszállást.

Nézegetve a falvak vasút felőli homlokzatát, itt sem sokkal különb a helyzet Magyarországhoz képest: bár a félkész és omló vakolatú házakat jókarban lévő épületek váltották fel, a kertek hátsó fertályában itt is sok a halom és a lerakat, sőt a telekhatáron kívül, a vasút területén is építenek mindenfélét a telektulajdonosok, a szemét viszont hiányzik.

Készülődöm a nagymartoni (Mattersburg) viadukton történő áthaladásra lelkiekben, de előtte még jön egy megrázkódtatás: a nagymartoni vasútállomás. A település mindössze hétezer fős, az aktuális modal-split alapján saccolható, hogy hányan szállnak itt naponta vonatra, az állomás mégis az ÖBB legújabb arculatának legmakulátlanabb változatával rendelkezik. Rozsdamentes acélborítású, elvékonyított élű perontető, aluljáró, felvonó, az esővíz itt viszont nem csorog az aluljáróba, mint Vácott, mert a lejáratot három oldalról finoman csíkozott üvegfal védi. Természetesen az üvegfal minden látható építészeti csomóponti kiképzés nélkül hatol bele a perontető lemezébe – tátva marad a szájunk. Az átépítés 2015 közepén kezdődött, így nemrégen fejeződhetett be, miután tízmillió eurót nyelt el. A kiépített infrastruktúra ezzel arányos, a több mint hárommilliárd forintos összegből úgy tűnik, egy magyarországi állomást is hasonlóképpen rendbe lehetne hozni, de választhatunk: ennyiért kicsivel több, mint egy kilométer fővonali átépítést is vásárolhatunk magunknak.

Mattersburg frissen felújított állomása meglepetés!

Párhuzamképpen egy nem fővonali, de fővonallal egyátszállásos kapcsolatban álló, Budapest-környéki települést kellene keresnünk, hétezer lakossal, aztán elképzelni hozzá egy ilyen állomást és szolgáltatási színvonalat. Egyelőre Őrbottyánt sikerült megtalálni, hogy a próbálkozás mennyire reális, mindenki eldöntheti. Az állomás okozta kultúrsokk annyira kitartó, hogy indulás után majdnem elszalasztom a viaduktot. Eddig csak lentről, bicikliről sikerült megcsodálni, de fentről sem rossz a kilátás a hétezer főnél sokkal több lakost sejtető kisvárosra. A napos oldalon ülve a szembefények ezen a kora tavaszi napon csodás fényélményeket eredményeznek.

Mattersburg után egy s-alakú ívben, bevágásban töri át a vonat egy domb gerincét, a délután hazatérő osztrákok már elindultak, megtenni a napi távgyaloglásukat, a vonal menti utakon mindenhol palackokkal és gyaloglóbotokkal felszerelt, jó állagú emberek csattognak. Rétfalu-Siklósdnál (Sigless-Wiesen) csak megálló van, a peron végében viszont ott áll a kristálytiszta üvegházikó, benne néhány egyenszékkel. Hogy fűtés van-e bent, azt innen a vonatról nehéz megálapítani, de itt mindenesetre hóviharban sem reménytelen a vonatra várni.

Savanyúkútnál (Bad Sauerbrunn) már nagyon osztrákosodik a vidék, bár még csak Burgenland szívében járunk. Jancsit és Juliskát várom, hogy feltűnjenek a mézeskalácsházak között, de aztán inkább pár méretes hotellel találkozunk, bármelyikben el lehetne tölteni napokat is, felfedezendő a romantikus vidék részleteit. A távgyaloglók sűsűsödnek, a walking-stickek csattogása felülmúlja vonatunk zaját. Sopron-feliratú Desiróval keresztezünk, ez érdekes, Sopronban eddig nem sikerült ezzel a járművel találkozni.

Ligetes fenyőerdőben fut a vonat, szemben már jól látszik a Rax és tömbje, még talpig hóban, lassan kiérünk a Lajta alföldjére. Az előbbi idillel szemben Katzelsorf mellett óriási fafeldolgozó-üzem okádja az égre a füstöt, jelezve, hogy azért van a látható jólétnek gazdasági alapja is. Az iparvágány itt is alap, eddig is az volt és ezután is az lesz, szinte minden településen. Éles jobbkanyar, a napfoltok sebesen vándorolnak az ülések között, ráfordulunk a Südbahn vonalára és délről elérjük Bécsújhely sokvágányos pályaudvarát.

Érkezés után pontosan tíz perc lenne a csatlakozásig Ebenfurt felé, de jó, ha rászánunk még egy órát, megtanulmányozandó, milyen városszerkezeti összefüggésben van a pályaudvar a várossal, hogyan egészíti ki a kisméretű eredeti épületet a modern utascsarnok, és hogy passzol ehhez az egészhez az épület előtti buszvégállomás.

Az állomást két oldalról szegélyező óriási parkolóházakat és a külön odavezető üvegezett felüljárókat bejárva megint bosszantó párhuzamokat kell vonni. Bécsújhely csupán négyezer fővel népesebb Dunakeszinél, mégis egy kétszázezres várost megszégyenítő infrastruktúra van ide bezsúfolva. Az állomás többszörös vasúti csomópont, ezért lehet, hogy itt megcsal az infrastruktúra sűrűsége, de a városban ugyanez lesz az ember benyomása.

Egyszerű, de nagyszerű, vasútállomással összeforrasztott buszpályaudvar Bécsújhelyen

Egy óra múlva az egyes vágányról, a háziperonról indul Bécs-Pozsonyligetfalu felé az S60-as járat, egy kétrészes Talent. Iskolaidő vége van, nehéz ülőhelyet találni, pláne, hogy szinte mindenki gond nélkül teszi fel a lábát cipőstül a szembe lévő ülésre – az ülések huzata ezt láthatóan nehezen viseli, sok a kopás. Itthon talán egy éjszakai járaton, Vác és Csörög között előfordulhat az ilyesmi, de csak titokban. Kalauz, aki szólna, itt sem kerül elő. Ebenfurtig a jobb vágány hiányzik, helyén munkagépek dolgoznak, tömörítik az ágyazatot, helyenként állnak már az új felsővezetéktartó oszlopok is, mellettük a régiek – a kettő között semmiféle, a cserét igazoló minőségi különbséget nem lehet észrevenni.

Ebenfurt csak azért nem csalódás, mert egyszer már kerékpárról találkoztam a hellyel: egy, a gödi állomásra hajazó állomásépület, csendes, kertvárosi utca, idáig tart hát a GYSEV-birodalom. Az állomás végében már távolról láthatóan zöldellnek az oszlopok, onnan legalább ez az infrastruktúra-elem ismerős lesz. Gödön mindenesetre nincsen automata, itt viszont van, nyolc euróért gyorsan megkapom a Sopronig szóló vonatjegyet. Pár percen belül megérkezik egy Talent Bécsből, egy másik pedig Sopronkeresztúrról, a kereszt egyben irányváltás is a „helytelen” irányban bekötött állomáson. A vonatra felszállva sok a magyar szó, és megint sok a cipős láb az üléseken. A lehúzhatatlan ablakoknak köszönhetően az élmény már nem ugyanaz, mint idefelé, a pálya és a táj viszont sokkal változatosabb. Dombokra kaptatunk fel, vonalkifejtésekben ereszkedünk le a völgyekbe, falvakat kerülünk meg, templomtornyok körül írunk le elegáns íveket, mindezt meglehetős lendülettel egy festői tájon. Vulkapordányban szinte mindenki leszáll, az állomás mintapéldája egy nem rongyrázós, de a legkisebb anyagi befektetéssel a lehető legnagyobb utaskomfortot célzó átépítésnek: különösen megkapóak a miniatűr perontetők, persze minden utastájékoztatási firlefranccal felszerelve.

Lesem a határvonalat, vajon észre lehet-e venni. Valószínűleg a hó alatt bújik meg, de az eddig vajsíma száguldás hirtelen átvált rázós zötykölődésbe, ezzel egyidőben megjelennek a hétvégi bódék és az olvadó hó alól kibukkanó szemét: Sopronba többféleképpen lehet megérkezni, ilyen érkezésem még nem volt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!