Értékes rakomány is lehet veszélyes...

iho   ·   2018.03.16. 11:15
cim

A vizsgálat első adatai szerint az ugyancsak értékes rakomány elmozdulása okozta a furcsa „aranyesőt” egy teherszállító felszállásakor Jakusztk repülőterén.  A „Nimbus” nevű társaság üzemeltetésében az An-12-es a kanadai Kinross Gold tulajdonában lévő Kupol bánya felől tankolás után Kraszonjarszk felé indult.

(fotók: Siberian Times)

A 9,3 tonnányi nemesfém a Csukotka régióban működő bányászati cég tulajdona volt. Az első jelentések egyike az erős széllel hozta kapcsolatba a történteket, később a vizsgálatok azonban tisztázták, hogy az elmozdult rakomány rongálta meg a hátsó teherajtó zárjait és maga a teherajtó is a betonra esett, feltehetően az elemelkedés pillanataiban. Ezután szóródott szét a rakomány egy része is a pályán, jelentette a vizsgálóbizottság, anélkül, hogy megjelölte volna a kiesett rakomány mennyiségét és értékét. Más forrás szerint a pályán és utána szétszóródott arany, platinium és gyémánt értéke 368 millió dollár volt.

A teherszállító felszállás után nem sokkal a Jakutszktól 11 kilométerre nyugatra fekvő Magan repülőtéren szállt le, az esetnek sérültje nem volt. A rakomány vesztése a 26 kilométernyi repülés során a levegőben is folytatódott, összesen 3,4 tonna arany és más teheráru repült ki a gépből. A kihullott aranytömböket a pályán és a gép repülési útvonala alatti területeken a rendőrség keresi és szedi össze, miután lezárta a repteret és a környéket. A gép felszállását előkészítő reptérieket a hatóságok őrizetbe vették, a gép ötfőnyi személyzetének sorsáról nincs hír.

Az ügyhöz fűzött internetes kommentárok szerint az arany szállítása repülőgépen azért igényel különleges figyelmet – persze az értékén kívül –, mert rendkívül nehéz fémről van szó. Lehet, hogy a rakomány súlya nem lépi túl a megengedettet, de a koncentrált terhelés mégis veszélyeztetheti a gép szerkezetét. Ha ehhez ráadásul a rögzítés sem volt tökéletes, akkor érthető a rakodóajtó kiszakadása.

A cargo-tevékenység a légiközlekedés egyik meghatározó ága, a maga kockázataival: a lehetséges veszélyek egyike a rakomány rossz rögzítése. Az elmúlt évek során a legsúlyosabb ilyen eset egy polgári társaság 747-esével történt egy afganisztáni repülőtéren.

A mostani incidenssel ellentétben az akkori a személyzet halálával és a gép pusztulásával végződött. Nem egyszerűen a gép tömegközéppontjának elmozdulása pecsételte meg a gép sorsát, hanem az, hogy az elszakadt hevederek miatt a  farokrészbe hátracsúszó páncélozott járművek áttörték a nyomástartó falat, és megrongálták a gép kormányszerveit mozgató hidraulikát is.

A Dél-Szudánban lezuhant An-12-es

Az An-12-es az Antonov-iroda egyik sikeres típusa volt, de mostanra meglehetősen elavult konstrukciónak számít. A négyhajtóműves, légcsavaros-gázturbinás teherszállító az ötvenes évek végétől évtizedekig a szovjet légierő alaptípusa volt a kategóriájában, de sokfelé használták másutt is a keleti blokkban, illetve a harmadik világ légierőinél. Y-8 néven a kínaiak is bőven gyártottak belőle. Mostanra a példányainak többsége a katonai pályafutás lezárásával ázsiai és afrikai országokban, polgári üzemeltetésben repül, de olykor nem igazán szabályos körülmények között.

Néhány éve portálunk is beszámolt egy Dél-Szudánban történt balesetről, amelynek kapcsán kiderült, hogy felszállás közben a Fehér-Nílus partjára zuhant gépnek rég lejárt az üzemideje, nem történt meg rajta a kötelező időszakos légialkalmassági felülvizsgálat, az alapos ellenőrzés és javítás az üzemidő meghosszabbítására. Oroszországban 2014 elején ugyancsak Szibériában, Irkutszk környékén ütközött rossz időjárási viszonyok közepette egy An-12-es.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek