Már közel ezer orosz–magyar gyártású kocsit vett át az ENR

iho/vasút   ·   2024.04.22. 09:00
tmh_kocsik_dunakeszi

A járművek egy részét a Dunakeszi Járműjavítóban szerelték össze. A beruházás a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje.

Mint ismeretes, az egyiptomi nemzeti vasút ENR 2018 szeptemberében állapodott meg az orosz Transzmasholding (TMH) csoporthoz tartozó TMH International AG, valamint a Magyar Vagon Zrt. konzorciumával összesen 1300 vasúti személyszállító kocsi megépítéséről. Az üzlet értéke több mint egymilliárd euró, vagyis körülbelül 400 milliárd forint, ezzel a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektjének számít.

Kamel Wazir egyiptomi közlekedési miniszter a napokban hivatalában fogadta Kovács Andrást, a kairói magyar külképviselet, illetve a gyártó cég vezetőjét. Wazir elmondta, az 1350-ből eddig 914 kocsi érkezett meg a megrendelőhöz. A felek a megbeszélésen tisztázták azt is, hogy a még le nem szállított kocsik mikor érkeznek meg Egyiptomba.

Az eredeti megállapodás szerint az öt különböző kivitelben készülő járműcsalád főbb részegységeit a Transzmasholding (TMH) tveri járműgyártó üzeme (TVZ) hozta volna létre, a kocsik egy részét is ott építenék meg, 678 kocsit pedig a kocsik egyik felét Tverben, másik felét pedig Magyarországon, a Dunakeszi Járműjavító Kft.-nél (DJJ) szerelnék készre.

Az első adag, még orosz gyártású kocsi 2019 októberében készült el, majd a 2020 első felében, részben Magyarországon is elvégzett különböző futópróbákat követően nyáron szállították azokat a célországba. Az első magyar előállítású járművek építése 2020 őszén kezdődött meg Dunakesziben, 2021 februárjában hajózták át Egyiptomba. A háromszázadik kocsit 2021 tavaszán vette át az ENR, a mennyiség egy részét már Magyarországon állították elő.

Az oroszok 2022 februári ukrajnai inváziója miatt az EU súlyos szankciókat rótt ki Oroszországra, melynek következtében a konzorcium tulajdonosi helyzete is jelentősen megváltozott az év júniusában. A Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. megszerezte a TMH International AG tulajdonrészét a DJJ-t birtokló TMH Hungary Invest Zrt.-ben, ezzel a nemzetgazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű vállalat teljes egészében magyar tulajdonba került, és azóta Ganz-MaVag Invest Zrt.-ként működik tovább. Ezen felül a Transmashholding Hungary Kft.-ben is száz százalékos tulajdont szerzett, mely ezt követően Ganz-MaVag International Kft. néven folytatja tevékenységét.

(Nyitóképünkön Dunakeszin zajlik a kocsik összeszerelése. Fotó: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek