Ez is hungarikum ám!

iho/vasút   ·   2015.04.19. 13:45
halvasut0

Vasárnaponként időről időre fellapozunk egy-egy régi Indóházat, bízva abban, önök is olyan örömmel csodálkoznak rá archív írásainkra, mint mi magunk. Mostani cikkünk az Indóház 2006. augusztusi számában jelent meg. A magazint digitális formátumban megvásárolhatják a dimag újságosstandján.

* * *

Hazánkban három helyen működik: a halgazdasági kisvasutak

A halgazdasági kisvasutak az ipari vasutak speciális fajtái: egy-egy nagyobb tórendszer területét hálózzák be, segítségükkel pedig különféle anyagokat, halakat, vagy éppen a tavaknál dolgozó személyek szállítását végzik. Fennmaradásukat elsősorban annak köszönhetik, hogy a halastavak töltései rendszerint keskenyek, és nem bírják el a teherautók rendszeres közlekedését.

A halgazdasági vasutak érdekes módon csak a Kárpát-medencében terjedtek el: hazánkon kívül még Horvátországban ismerünk ilyen rendszereket. Magyarországon jelenleg három helyen működik halgazdasági kisvasút: míg a Csongrád megyei Csanytelek és Tömörkény közötti Csaj-tavon, illetve a szegedi Fehér-tavon napjainkban is hagyományos szerepüket látják el, addig Hortobágyon ez egyre inkább háttérbe szorul, és a vasút fő profilja a turisták szállítása lesz.

Az egykor Dombóváron szolgált C-50-es mozdony két csanyteleki tó között tehervonatával. A haleledelt már áttöltötték a csillékből a motorcsónakba, majd hamarosan megkezdik a növendékpontyok etetését. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: Indóház-archív | Máthé Zoltán)

Az utolsó lóvasút

Nagykanizsától délre, Somogy és Zala megye határán üzemelt a pati halgazdaság kisvasútja, mely – hazánkban utoljára – kizárólag lóvontatással üzemelt. A piciny hálózaton 1997-ben még szerveztek különvonatozást a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjai, de már ekkor is inkább gumikerekű járművekkel végezték a tavak karbantartását. Nem sokkal ezután a síneket is felszedték, napjainkban már csak a Pat és Varászó közötti műút egykori vasúti átjárójában hagyott sínek emlékeztetnek hazánk utolsó lóvasútjára.

A csanyteleki halgazdasági kisvasút

A kisvasút a Csanytelek és Tömörkény között található Csaj-tóból kialakított halgazdaságot hálózza be. A halastavakat – és a 760 milliméteres nyomtávolságú kisvasutat – az 1960-as évek végén alakították ki. Az egykori hálózatnak ma csak egy kisebb részét használják, mivel időközben több tó esetében is felhagytak a halgazdálkodással. A csanyteleki vasút a vasútbarátok számára főként lepusztult pályájáról és a használaton kívüli, romos C-50-esekről nevezetes: a pálya bizonyos helyeken inkább hullámvasútra hasonlít a sok fekszinthiba miatt. Jelenleg hét C-50-es mozdony található a kisvasúton, melyből 2-3 üzemképes, a többi romos állapotban van. A járműállomány a haltáp szállítására használt csillékből, a halak szállítására tartályokkal és oxigénpalackokkal ellátott négytengelyes kocsikból, illetve négytengelyes pőrekocsikból áll. A vasúton általában napi rendszerességgel szállítanak haltápot, amit a csillékből a tavak partján kialakított rakodókon át motorcsónakokba töltenek, és ebből végzik annak egyenletes szétterítését a tavon. A lehalászási időszakban a halakat vonattal hozzák be a tavakról. A halak „utaztatásához” nélkülözhetetlen oxigént a kocsikon elhelyezett tartályokból biztosítják az „utasok” számára. A többi négytengelyes kocsit különböző nagyobb eszközök vagy az üzemben dolgozók szállítására használják. A kisvasút járműveit főként különféle megszűnt kisvasutakról vette át. Ezek közül a legérdekesebb a használaton kívül álló, két tó közé eldugott egykori Dta 660-as pályaszámú poggyászkocsi, mely a Sarkadi Gazdasági Vasútról került ide.

A Fehér-tavi halgazdasági kisvasút

A hálózat a Fehér-tó mentén, Szeged és Sándorfalva közigazgatási területén helyezkedik el az 5-ös főút és a Szegedet Csongráddal összekötő műút között. E kisvasút nyomtávolsága 600 milliméter, a hálózaton egykori téglagyári UE-28-as mozdonyokat, illetve bányamozdonynak készült, román gyártású LDM-45-ös mozdonyokat használnak. A halgazdaság a csongrádi úttól kelet felé is folytatódik, de ott teherautók segítségével végzik a tavak kiszolgálását.

A Fehér-tavi vasút hálózata a csanytelekivel ellentétben kevésbé szerteágazó, az 5-ös úttól Sándorfalváig tartó kelet-nyugati irányú fővonalból és az ebből kiágazó rövidebb mellékvonalakból áll. A vasút szerepe a Csanytelek esetében is felvázolt szállítási feladatokból áll, a Fehér-tavon azonban a halastavaknál dolgozó munkásokat is vonattal szállítják, így itt mindennap közlekednek „személyvonatok” is. A Fehér-tavi kisvasúton alkalmi jelleggel csoportok szállítását is vállalják, ám a tavak közé kísérő nélkül bemenni tilos.

A hortobágyi halgazdasági kisvasút

Fehér-tó, Csaj-tó, Hortobágyi halastó: mi a közös bennük? A válasz egyszerű: hajdanán nagy kiterjedésű szikes tavak voltak, melyeket a halastavak kialakításakor töltésekkel részekre szabdaltak, így több mesterséges tó jött létre az egykor egységes vízfelület helyén. Bár a töltésekkel sikerült megbolygatni az egykori tavak ökoszisztémáját, természetvédelmi értékük a mai napig jelentős: amellett, hogy rengeteg madár fészkel a tavak közelében, a tavaszi és őszi vonulási időszakban e halastavak a madarak pihenőhelyévé válnak, valóságos Kánaánt teremtve az ornitológusok számára. Mindhárom tavunk védett területnek minősül, így látogatásuk engedélyhez kötött. A hortobágyi halgazdasági kisvasút esetében éppen e varázslatos madárvilág bemutatására alakították át a kisvasutat, de Csanyteleken is tett lépéseket a Kiskunsági Nemzeti Park a természetvédelem elősegítésére: az egyik tavat megvásárolták, így ott a vízszint mesterséges szabályozásával mind a gázlómadaraknak, mind az átvonuló szárnyasoknak meg tudják teremteni az ideális feltételeket.

Hortobágy községtől Füzesabony felé található a Hortobágyi halastó elnevezésű vasúti megálló, itt van a halgazdasági kisvasút központi telephelye is. Az itt található kisvasút hosszú időn keresztül a már ismertetett hagyományos szállítási feladatokat látta el. A halgazdaság nemrég a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdona lett, és az új üzemeltető a kisvasút turisztikai célú használatában látott alternatívát. A tavalyi év folyamán beszereztek egy C-50-es mozdonyt (korábban csak egy kuli dolgozott itt), személykocsikat építettek, az idén pedig megteremtették a személyszállításhoz szükséges infrastruktúrát, így peron és autóparkoló épült, valamint egy új fogadóépület létesült. A kisvasút a nemzeti park honlapján található információk szerint az idei ősztől szolgálja majd a turisták igényeit, madárvonuláskor páratlan élményben lehet részük az utazás, a természet csodái iránt fogékony utasoknak.

Fodor Illés

Sorozatunk korábbi írásai

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek