A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 2020. január 30-31-én, tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferenciát Herceghalmon – a rendezvény fókuszában a logisztikai iparág versenyképessége, a digitalizáció és a modern logisztikai megoldások állnak.

A rendezvény első napján a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. bejelentette: a BMW-gyár helyszínéül szolgáló, a Debrecen melletti Észak-nyugati Gazdasági Övezetben található, négyszáz hektáros területet az előkészítési munkálatokat követően áprilisban adják át a német beruházónak. A terület előkészítésén tavaly január óta dolgoznak, többek közt régészeti, lőszermentesítési és talajkiegyenlítési munkálatokat végeztek, melynek során 2,4 millió köbméter földet mozgattak meg és másfél kilométer dréncsövet fektettek le.

A területrendezési munkálatokat követően február közeépn megkezdődik a debreceni BMW-gyár tényleges építése (fotó: Vörös Attila)

Mára a munkálatok 80-90 százaléka elkészült, jelenleg az ipari és közlekedési infrastruktúra kialakításának munkálatai zajlanak, amelynek keretében többek között két autópálya-leágazást, nagy kapacitású vasúti átrakót, kamionparkolót és új vasúti megállókat is létesítenek. Az északi, Józsa felőli autópálya-leágazáson a gyár alapanyag-ellátásának forgalma zajlik majd, a késztermék pedig nagyobbrészt a vasúti átrakónál fog távozni. A 354-es út végét meghosszabbítják a gyár bejáratáig, a 33-as utat pedig kétszer két sávosra bővítik. Így a BMW-gyárnak gyakorlatilag három autópálya-lehajtója lesz. A gyár cölöpözési munkálatai február 13-án kezdődnek el, a beruházás első ütemében 460 ezer négyzetméter alapterületű épületet építenek meg.

A 108-as számú Debrecen–Füzesabony vasútvonalat bevezetik a gyár déli széléhez, ahol egy nagy kapacitású vasúti átrakót építenek kezdetben két, majd a fejlesztés második ütemében négy iparvágánnyal. Az, hogy külső szolgáltatásként viszik be az iparvágányt a gyár területére, a BMW-nek nagy rugalmasságot ad, mivel az iparvágány nem szeli majd ketté a gyár területét, így nem akadályozza a további fejlesztéseket. A vasúti átrakó másik oldalán egy kamionparkolót terveznek a város és a cég együttműködésében, továbbá hosszútávon plusz vasútmegállót építenének és villamosítanák a 108-as vasútvonalat, így megoldva a gyárban dolgozók közlekedését.

A BMW-gyár építési munkálatain és a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseken az előzetes becslések szerint az idei évtől kezdődően három éven át mintegy hatezer ember fog dolgozni, ebből 3500-4000-en a gyár területén és körülbelül kétezren az út- és vízelvezetési munkákon.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a hazai logisztikai és közlekedési szakma egyik meghatározó szervezete, amely a magyar logisztikai szolgáltató központok közel kilencven százalékát fogja össze. Magyarországon az MLSZKSZ az egyetlen olyan szövetség, amely a komplett szolgáltatási láncot lefedi, a többi szervezet a logisztikának csak egyes részterületeivel foglalkozik. A Szövetséget 2002-ben azért alapították, hogy megvalósítsák a logisztikai szolgáltató központok hatékony együttműködését, elősegítsék a vonzáskörzetükben működő vállalkozások üzleti tevékenységét, növeljék versenyképességüket és új üzleti lehetőségeket teremtsenek. Tagsága 78 szervezetből áll, a tagság árbevétele 2017-ben elérte a 409 milliárd forintot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!