Határ út: nyár végére kész az autóbusz-végállomás és teljes környezetének felújítása

iho/közút   ·   2019.07.19. 09:10
hatarut0

A még 2015-ben kezdődött felújításban a metró melletti autóbusz-végállomás és teljes környezete átépült, valamint a busz- és villamos-végállomást (42-es, 50-es és 52-es villamos) is akadálymentesítették. A Ferde utca burkolata teljesen megújult. A téren a zöldfelületeket is megújították, cserjéket, fákat, virágokat ültettek, továbbá a bevásárlóközpont felőli saroknál díszmedence is épült. Új utcabútorok, utasvárók és FUTÁR kijelzők létesültek a térkőburkolattal ellátott végállomás területén.

Innen indultunk 2015-ben

A projekt megvalósítását akadályozta, hogy a területen lévő pavilonok tulajdonosai ellenálltak azok elbontásának, és a konfliktus megoldása jogi útra terelődött, így a perek lezárásáig a bontást nem lehetett elkezdeni. A projekt műszakilag 2015-ben elkészült, de a peres eljárásokban érintett pavilonok közötti területeken nem lehetett véglegesen lezárni a munkálatokat. 2019 tavaszán még egy pavilon ügyében voltak viták, ez volt az akadálya a felújítás teljes befejezésének. Ez a helyzet 2019. június elején rendeződött.

A vállalkozó július elején elkezdte a pavilon helyének átépítését, és a felújítás teljes befejezéséhez szükséges feladatok elvégzését, a zöldfelületek rendbetételét. A tervezett munkálatok közúti forgalomkorlátozással nem járnak, csak a járda burkolatát érintik. A munkák várhatóan 2019 augusztusában fejeződnek be.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek