Cél ért a civil összefogás: lesz a buszsáv a Körúton

iho   ·   2017.06.19. 18:45
47_008_170619_P1110411_k

A Fonódó blog írta meg az imént a remek fejleményt: megkésve bár, de lesz buszsáv a pótlóbuszoknak, igaz csak a Bocskai úttól a Petőfi hídig. Azért ez is valami!

Korábban írtuk:

Jelenleg (június 17–27. között) a dél-budai szakaszon, a Goldmann György téren és az Irinyi József utcában végeznek panel- és síncserét, emiatt a 4-es, 6-os villamosok a Corvin negyedtől délre nem közlekednek. Ezt a helyzetet fűszerezi még két karbantartás: a mögöttünk hagyott, június 17–18-i hétvégén csak a Széll Kálmán tértől az Oktogonig, június 24–25-én pedig egyáltalán nem járnak a villamosok.

(forrás: BKK)

Ahogy ilyenkor szokás, ami gurulni tud (persze a tanítási szünet ritkított menetrendjében könnyebb összeszedni a gördülőállományt), azt kiadják a Körútra villamost pótolni, ám úgy tűnik, erre a kis időre a BKK nem tartotta szükségesnek az ideiglenes buszsávok felfestését – ahogyan erre a Közlekedő Tömeg Facebook-oldalán felhívta a figyelmet. Bár ők a villamospálya egy rövid szakaszáról írják, hogy a buszok használhatják, ezzel szemben a Budáról érkező kocsik végig a Petőfi hídon egész a Corvin negyedig ott közlekednek.

Pótlóbusz próbál kiállni a megállóból. Mivel parkolnak a megálló után, szüksége lenne mindkét sávra a művelethez, így kissé nyögvenyelősen megy... A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból

A BKK korábbi vezetője, Vitézy Dávid az alábbi szöveggel kommentálta a pótlást a saját Facebook-oldalán„Ez azért elképesztő: háromszor-négyszer többen tömegközlekednek a körúton, mint ahányan autóznak. Tervezett nagykörúti pótlás a kritikus szakaszokon buszsáv nélkül - nem is tudok visszaemlékezni, mikor volt ilyen utoljára.”

Helyszíni szemlénk alapján legalább ennyire fontos lett volna a parkolás korlátozása a Körúton, a lehetséges hely harmadát üres autók foglalják. Miattuk nehezebben tud kiállni a pótlóbusz is a megállókból, amely műveletet az autósok sem igen segítik.

Klasszikus tempóban zajlik a munka

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek