India végre beengedi az Airbus-óriásokat

iho   ·   2014.01.29. 16:45
cim2
India kormánya megszüntette a tilalmat, mostantól fogva az ország négy nagyvárosának repülőterét használhatják az európai gyártó kétszintes óriásgépei.

Mint a Bloomberg emlékeztet rá, az eddigi tilalom kifejezetten az állami légitársaság érdekében maradt érvényben, az Air India ugyanis „csak” 747-eseket tart a flottájában, miközben igen komoly pénzügyi nehézségekkel küszködik, a válsághelyzetekből rendre kormányzati injekciókkal kászálódik ki, a 380-asok megjelenése pedig a cég és a légügyi minisztérium félelmei szerint elszívta volna az utasokat az Air Indiától.

Az Emirates üzemelteti a legnagyobb 380-as flottát, és igen erős a forgalom Dubaj és India között

Az A380-asok repülése mostantól azonban a kétoldalú megállapodások, illetve a légitársasági jogosultságok függvényében Újdelhi, Mumbai, Bangalore és Hyderabad repülőterére is lehetővé válnak. A pénzügyi tanácsadó cégek a lépés révén a jegyárak általános csökkenését jósolják, ami fellendítheti az indiai turistaipart. Az állam eddig a tarifákat is erősen befolyásolta, illetve általában keményen megszabta a reptéri díjakat és a kerozin árát is, ami az Air Indián kívüli kisebb légitársaságok számára is súlyos problémákat okozott.

Az óriásgépek forgalma azonban megnövelheti az érintett repülőterek bevételeit, egyébként ez a négy légikikötő már felkészült a kétszintes nagy kapacitású utasszállítók fogadására. Erősen készülődik A380-asokat indítani járatain a Lufthansa és az Emirates, de jelezte érdeklődését a típus kibocsátó légitársasága, a Singapore Airlines is. Nem szerepel a hírekben, de tudnivaló, hogy most már a British Airways is forgalomba állította első 380-asait, márpedig az Egyesült Királyság és India között igen intenzív a légiforgalom. Ugyancsak érdekes kérdés, hogy vajon a Qatar, amely eddig is sok járattal vonzotta az átszállókat Dohából a szubkontinens felé, idén forgalomba álló első óriásait szintén beveti-e ezeken a vonalakon.

A kormány eddig az Air India 747-es pozícióit védte, de ez már a forgalom kárára ment

Indiai megrendelője eddig a típusnak csak egy volt, a Kingfisher, a társaság azonban tavaly végleg csődbe ment. Egyes elképzelések szerint mégiscsak lesz olyan indiai légicég, amely vevőként jelentkezik a gépért, méghozzá esetleg belföldi forgalomra, Indián belüli, tehát relatíve rövid távokon az óriásgép csak economyra székezve akár nyolcszáz utast is szállíthat, és a világ második legnépesebb országában ez is reális felhasználási lehetőség.

Az Airbus érthető örömmel üdvözölte az indiai kormány intézkedését, utalva arra, hogy az óriásgép beállítása a repterek zsúfoltságát is csökkenti, mert a gép kapacitása révén egy járattal többet válthat ki a frekventált útvonalakon.

A kisebb és újabb indiai társaságoknak is lassan megnyílik a nemzetközi piac

Úgy tűnik, az indiai kormány alapvetően változtat protekcionista alapállásán éppúgy, mint az Air India érdekeit minden erővel védelmező magatartásán, és teret ad a versenynek, nyilván abban a reményben, hogy ezzel felgyorsul a légiközlekedés olyannyira szükséges fejlődése a szubkontinensen. Ilyen várható intézkedés annak az ősrégi szabálynak az eltörlése, hogy indiai légitársaság csak ötévnyi hazai működés után kezdhet nemzetközi hálózat kiépítésébe. Ugyancsak nem kell minimálisan húszgépes flotta ahhoz, hogy egy cég külföldre is elkezdjen repülni. Mint ezt az érintett légitársaságok, például a GoAir képviselői jelezték, ezek a szabályok indokolatlanul szorították hátrányos helyzetbe a hazai cégeket a külföldiekhez képest.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.