Kicsivel több, mint húsz éve, 1999. augusztus 3-án nyitotta meg irodáját a Hörsching reptéren a cargo-partner. Az 1983-ban alapított, bécsi központú társaság kezdetben mindössze három alkalmazottal kezelte Linzben a helyi megrendeléseket, napjainkban azonban már körülbelül ötvenen dolgoznak – az egykori három dolgozó közül pedig kettő továbbra is a cég állományát erősíti.

A cargo-partner nyilatkozata szerint a vállalatot határozottan érdeklik a hosszútávú üzleti kapcsolatok, továbbá komoly pénzeket invesztálnak a dolgozók fejlesztésébe. A junior logisztikai szakemberek képzése különösen fontos. Az osztrák cég Ausztria-szerte képez ki gyakornokokat, továbbá a Maturával együtt is kínál gyakornoki képzéseket.

Húsz éve van jelen a cargo-partner a linzi repülőtéren (kép forrása: cargo-partner)

A diszpécser-tevékenységek mellett az osztrák piacvezető cég széleskörű munkaprofilokat kínál a különféle részlegeken, például jog, pénzügy, számvitel, marketing, emberi erőforrások és informatika. A világszerte negyven országban, százharmincnál is több helyszínen tevékenykedő logisztikai cég számos nemzetközi karrierlehetőséget is kínál.

A cargo-partner stratégiájának középpontjában mindig is a légi- és tengeri fuvarozás állt, mind az export, mind az import területén. A minőség és az ügyfélszolgálat már a kezdetektől is elsőszámú prioritást élvezett. A vasúti szállítás is fontos a cég számára: a logisztikai szolgáltató hetente nyújt szállítási lehetőséget az Új Selyemúton teljes- és részszállítmányok részére is.

Az irodai és raktárhelyek iránti növekvő igények miatt a linzi repülőtér 2012-ben úgy döntött, hogy létrehozza az ötös számú rakományterminált. A létesítmény 2013 szeptemberében készült el, az azóta eltelt bő hat év alatt a cargo-partner ezerháromszáz négyzetméternyi tárolóhelyet kínál saját kezelésű magaspolcos raktárában.

A magántulajdonban álló cargo-partner teljeskörű info-logisztikai szolgáltatóként átfogó légi, tengeri és szárazföldi szállítási, valamint raktározási megoldásokat kínál. A jelenleg világszerte háromezer embert foglalkoztató társaság 2018-ban 753 millió euró, vagyis körülbelül 236 milliárd forint bevételt könyvelhetett el – számol be a Logistik Express.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!