M3: eldöntött támogatás, de mi lesz a Modulo-buszokkal?

MTI/iho   ·   2016.04.27. 12:10
metropotlo_modulok0

Ezt muszáj szó szerint: „támogatta a 3-as metróvonal felújításáról szóló projekt – a BKV Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti – támogatási szerződésének megkötését szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A testület 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a szerződést. A projekt összköltsége mintegy 139,5 milliárd forint” – közölte a távirati iroda.

A beszámoló eztán így folytatódik: „az elfogadott előterjesztés szerint 3-as metróvonal rekonstrukciós munkálatai szinte egy időben, novemberben kezdődhetnek meg az északi, a Lehel tér és az Újpest-Központ állomás közötti, valamint a déli, a Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszon.”

A kivitelezést három fő építési ütemre lehet osztani. A három szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárások lefolytatása egy időben történik, így a középső szakaszon is megkezdhetők lesznek a felújítási munkák. Ezt segíti elő az, hogy a déli és északi szakasz építésének ideje alatt a középső szakaszon a metró csökkentett üzemidőben, hajnali fél öt és este nyolc óra között járna, így a hosszabb üzemszünet és a hétvégi vágányzárak idején ott is elvégezhetők egyes felújítási munkák. A déli és északi szakasz újbóli forgalomba helyezése után a középső szakaszt tervezik majd lezárni. A munkálatok idején az utasokat pótlóbuszokkal szállítják.

Szokják ezeket a buszokat! Szinte biztosan ezekkel utaznak majd a 3-as metró felújítása alatt, akkor is, ha ezt most hivatalosan nem is döntötte el Budapest közgyűlése. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

A kivitelezés optimális esetben novemberében kezdhető meg, a metróvonal forgalomba helyezésének határideje 2019. június vége, a korszerűsítési munkák kivitelezésének teljes befejezése 2019. szeptember 30. A dokumentum szerint alapkövetelmény a meglévő helyzet javítása, üzembiztos állapot kiépítése 80 kilométer/órás sebesség biztosítása mellett. A biztosítóberendezés és az automata vonatvezető rendszer (AVR) funkcionálisan továbbra is kielégíti a forgalmi, technológiai igényeket, ezért alapvetően mechanikus elemek – autostop, váltóhajtómű – szükség szerinti cseréjére, valamint a sínáramkörök, a jelzők felújítására van szükség, ami további 20–25 évre biztosítja a megfelelő üzembiztonságú működést.

Egyébként

Omnibuszék szóltak, és igazuk van: a Deák téren bemutatott Modulókkal kapcsolatos közleményből kimaradt, a Modulók mellett Solarisok is pótolják majd a metrókat a felújítás alatt. Anno a tendert úgy nyerték meg, 115 Solaris és 35 Modulo szállítja a 3-as metró utasait.

A projekt keretében az állomásokat és a felszíni épületeket is felújítják. Felvonókat telepítenek az Újpest-Központ, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér, a Corvin negyed, a Nagyvárad tér, a Népliget és a Határ út állomáson. Új mozgólépcsőt építenek az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca, a Dózsa György út, a Lehel tér, a Nagyvárad tér valamint az Ecseri út állomásokon. Csárdi Antal (LMP) kérdésére válaszolva Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, szándékukban áll az állomások akadálymentesítése, és ahol nem lesz lift, ott más megoldást próbálnak majd találni, akár mozgólépcső használatával.

Miközben a közgyűlés ülésezett a Deák téren is volt „némi mozgás”, az Evopro bemutatta csuklós Modulo buszát, amelyek elvileg a metrók helyett közlekednek majd a felújítás alatt. Csakhogy a buszokkal kapcsolatban végül semmilyen döntés nem született, ettől persze még nagy valószínűséggel ezek a járművek állnak szolgálatba, ha elkezdik a munkáékat. A MABI-BUS közleménye szerint – élő klasszikust idézve – „azt hiszem, mindenféleképpen!” Néger Emersonról, itt nem tudunk, de ő most nem is lényeges, ellenben a közlemény, íme az általunk szerkesztett változat, amelyben másik termékükre is fölhívják a figyelmet:

Budapest útjain az új, magyar fejlesztésű és gyártású, metrópótló csuklós és elektromos autóbuszok

„A Modulo M 168d prototípus forgalomba állításával újabb hazai tervezésű és gyártású jármű áll a budapesti utazóközönség rendelkezésére, a BKV szolgálatában. A metrópótlásra szánt alacsonypadlós csuklós autóbuszt közel egy hónapig lehet kipróbálni a főváros közösségi közlekedésében. Szombat hajnalban pedig forgalomba állnak a Budai Várban a Modulo C 68e típusú kompozit elektromos buszok.

A járműcsalád új tagja a PKD (partially knocked down, azaz elemekben szállított, saját összeszerelésű) konstrukcióban az eddig leszállított harminchat 12,7 méter hosszú Modulo M 108d szóló autóbuszok alapjaira épül. Az alkatrészek és a felépítésük azonossága az üzemeltetők számára gazdaságosabb karbantartást tesz lehetővé. Az új csuklós 18,75 méter hosszú, 28 tonna megengedett össztömegű és száz százalékban korrózióálló acél alapanyagból készült. A fémkarosszériás Modulo M járműcsalád hajtáslánca a legszigorúbb Euro6-os környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, általa egy újabb nagy kapacitású, környezetbarát jármű érhető el Budapest számára. A Budai Várban szombaton állnak forgalomba az első – szintén hazai gyártású – elektromos buszok, melyek konstrukciója az idei párizsi kompozit ipari világkiállításon nyert innovációs díjat. Budapest ezzel az egyetlen olyan magyar város, amely az elmúlt két évben konkrét lépéseket tett az újraiparosításért és a kiemelten környezetkímélő magyar járművek elterjedéséért.

A Modulo M 168d kimondottan a 3-as metró 2017–2018-as felújítási időszakában megnövekedett járműigényt hivatott kielégíteni. A metrófelújításnak köszönhetően a fővárosnak várhatóan százötven csuklós buszt kell hadrendbe állítania, hogy a kiesett kapacitásokat pótolni tudja. Erre vonatkozóan a BKV még 2015-ben közbeszerzési tendert írt ki, amely sikeresen lezárult: az új típus gyártója hetvenöt jármű leszállítására kapott szerződéses megbízást PKD konstrukcióban. A megállapodás további hetvenöt jármű opciós lehívásáról is rendelkezik, amelyek végső összeszerelését a BKV végezné – ezzel elősegítve munkahelyek megtartását. A szerződés 2016. március 11-én lépett hatályba, azonban a főváros képviselő-testülete ezt 180 napig megvétózhatja, ezért a csuklós buszok gyártása még nem kezdődhetett el.

A gyártás megkezdése a ma már közel kettőszáz főt foglalkoztató MABI-BUS Kft. budapesti buszgyárában további ötven új munkahelyet teremtene. A fejlesztés által százötven magyar tervezésű, és gyártású autóbusz állhatna forgalomba, ez számos hazai beszállítónak és a fővárosnak is többletbevételt jelentene. Az ország és egyben Budapest érdekeit szolgálja, hogy a BKK négy évig tartó kiszervezési hulláma után a BKV hazai buszokra épülő stratégiáját a főváros felelős döntéshozói is támogassák.

Az év végére más módon – legyen az akár újraindított kiszervezés – nem kerülhetnek magyar buszok Budapest utcáira. A csuklós buszok leszállítása esetén decemberig száz korszerű elektromos és dízel busz fog közlekedni a főváros utcáin.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek