A nyitójárat tiszteletére hivatalos ünnepséget tartottak a bécsi déli konténerterminálban. Az első Csengtu–Bécs tehervonaton negyvennégy, fogyasztási cikkeket tartalmazó konténer érkezett a császárvárosba.

A szerelvény április 12-én futott ki a középnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyének számító, tizennégymilliós metropoliszból. A fuvar a kínai–kazah határon található Khorgasznál megállt, ahol széles, 1520 milliméteres nyomtávú kocsikra rakodták át konténereket. Az új szerelvény ezt követően az oroszországi Szaratovon, az ukrán főváros Kijeven át az ukrán–szlovák határon fekvő Dobráig vitte a szállítmányt, ahol az ismételten szerelvényt cserélt: ez esetben szélesről normál nyomtávú vagonokra helyezték át a konténereket. A vonat ezután Pozsonyon keresztül már Bécsig haladt, ahova április 26-án futott be. Végül a konténereket a bécsi terminálban más vonatokra és teherautókra helyezték át, amelyek már a célállomásokra szállították az egyes árukat.

Egyre több konténervonat közlekedik Európa és Kína között. A napokban Bécsbe érkezett fuvar a kínai Csengtuból (Korcsmáros Gábor felvétele illusztráció)

A Rail Cargo Austria szerint évente négy–hatszáz Kína–Ausztria tehervonatot terveznek, mivel ez a fuvarozási mód versenyképes a vízi szállítással. Hogy az utazási idő a közeljövőben tíz napra csökkenhessen, a vasúttársaság megállapodást kötött az orosz közlekedési minisztériummal is – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!