Megkönnyebbülés Érden, Tárnokon

Vörös Attila   ·   2013.09.30. 13:15
IMG_0450__130928_Erd__240126_AWT__400

Szeptember elején elindult a forgalom a 30a vonalon Tárnok és Kelenföld között, így a Tárnok és Érd felső közti pár kilométeres egyvágányú szakasz végre fellélegezhetett. A nyári brutális forgalmat ezen az egy vágányon bonyolították le, nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire szűk volt ez a keresztmetszet a fél Dunántúl forgalmában. A sorozatos tárnoki biztberhibák ráadásul napról napra bedöntötték a menetrendet, és nemcsak a 30-as vonal vonatai késtek, az Érd elágazásban egymásnak keresztbe járó és várakozó szerelvények sokszor a pusztaszabolcsi oldalt is alaposan elverték.

Egy átlagos biztberhiba Tárnokon júliusban<br>(forrás: mav-start.hu)

Ennek szerencsére vége, sőt jelenleg a fehérvári és a pécsi vonal vonatai Kelenföldön találkoznak szintben először, vagy utoljára. A kétvágányos Érd alsói pálya kapacitása már nem gond a jelenlegi, de a jövőbeli esetleges nagyobb forgalomnak sem. Közben a pusztaszabolcsi irány vonatai is függetlenedtek a 30-as vonal problémáitól.

A tehervonatoknak sem halál már Tárnok, ahol hosszú órákat eltölthettek a reggeli és délutáni csúcsban nyáron. A képen az AWT ércvonata halad Tárnok és Érd alsó között Kelenföld felé<br>(fotó: Vörös Attila)

A kapacitás bővülésével végre megkezdhették a Tárnok–Érd elágazás szakasz átépítését és az Érd felsői peron garanciális javítását. A Tárnok–Érd felső átkötés hiánya már nem fatális, igaz, az eddig a fönti pályán közlekedő fehérvári személyvonatok hiánya érezhető csökkenést okoz a szolgáltatásban. A Tárnok és Érd elágazás szakasz átépítése a vágányzári megrendelés szerint november 18-áig, a peron javítása és emiatt az egyvágányozás Érd elágazás és Nagytétény-Diósd között október 18-áig tart.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek