Rekordév lesz 2020 a vasúti fejlesztések terén

MTI   ·   2020.01.10. 12:00
400px_80a_felujitas

Az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleménye szerint 2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúton, hiszen forgalomba állnak az első emeletes motorvonatok. A magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok folyamatos fejlesztése a fenntartható gazdasági növekedés és a javuló életminőség alapfeltétele. A kormány a 2016 és 2024 közötti időszakban összesen mintegy ötezermilliárd forintot fordít a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti és közúti beruházásokra.

Az ITM stratégiai célja a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának és hatékonyságának javítása. A tárca alapvető szakpolitikai törekvése, hogy a közösségi közlekedés az egyéni megoldásokkal versenyképes, az igényekhez igazodó, korszerű és összehangolt kínálattal álljon az utasok rendelkezésére. Az ügyfélközpontú, szolgáltatói szemlélet érvényesítése mellett kiemelt elvárás, hogy a helyközi közlekedés gerincét a környezetkímélő vasút adja. A kötött pályás kapcsolatokat javítani kívánják az országon belül, elsősorban Budapest és a megyeszékhelyek között, a főváros és a vidéki nagyvárosok vonzáskörzetében.

A 2020-ban elkészülő egyik nagyprojekt a 80a vonal Rákos és Hatvan közötti szakaszának teljes újjáépítése (fotó: MÁV Zrt.)

Az idén célba érő legfontosabb beruházások Budapest elővárosát érintik: elkészül a Rákos–Hatvan (80a) és Kelenföld–Százhalombatta–Pusztaszabolcs (40a) vonalszakaszok korszerűsítése is. Vidéken a 100-as vonal Püspökladány és Debrecen közötti szakasza, valamint a Szombathely–Kőszeg (18-as) vonalak lezáruló fejlesztése emeli az utasok kiszolgálásának színvonalát. Befejeződik a gyors és kényelmes átszállási lehetőséget biztosító kaposvári intermodális csomópont kivitelezése. Nyáron megkezdődnek a hazai vasúthálózat egyik legfontosabb eleme, a fővárosi déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének a munkálatai.

2020-ban állnak munkába a legforgalmasabb ceglédi és váci vonalon az első emeletes motorvonatok. A tavalyi év végén létrejött támogatási szerződés lehetővé teszi, hogy a következő években összesen negyven, hatszáz ülőhelyes elővárosi villamos motorvonatot szállítson le a gyártó Stadler a MÁV-Start részére. A nagykapacitású járművek üzembe helyezésével 2022 végére Budapest elővárosában évente hatvanmillió utast szállítanak majd a korszerű Desiro, Flirt vagy KISS járművek. A kormány a közlekedési hálózatok minőségét folyamatos bővítésekkel, korszerűsítésekkel közelíti a társadalmi elvárásokhoz, a gazdasági szereplők igényeihez.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.